Pesti Srácok

Negatív lett a brazil elnök vírustesztje

null

Jair Bolsonaro brazil elnök szombaton bejelentette, hogy negatív lett a koronavírus tesztje, két héttel a fertőzése első diagnosztizálását követően.

Az államfő arról számolt be a Twitteren, hogy negatív lett a vírustesztje, azt azonban nem közölte, hogy azt pontosan mikor végezték el. Bolsonaro az utóbbi két hetet karanténban töltötte az elnöki palotában, miután július 7-én megállapították, hogy megfertőződött. Azóta háromszor is letesztelték, és mindhárom esetben pozitív lett az eredmény, egészen mostanáig.

Jelenleg Brazília a koronavírus-járvány egyik fő gócpontja, eddig mintegy 2,4 millió fertőzöttet és 85 ezer halottat regisztráltak. A szakértők szerint azonban a valós számok jóval magasabbak lehetnek a 210 millió lakosú országban a nem megfelelő mértékű tesztelés miatt. Jair Bolsonaro hónapokig megkérdőjelezte a járvány súlyosságát, "kisebb influenzának" titulálva a betegséget, s a gazdasági újranyitást szorgalmazta a szövetségi tagállamok kormányai által életbe léptetett és a járvány megfékezését szolgáló kijárási korlátozásokkal szemben.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA-EFE/Joedson Alves

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.