Pesti Srácok

Novák Katalin: Magyarország csak akkor járulhat hozzá az EU újjáépítési alapjához, ha lezárják a 7-es cikkely szerinti eljárást

Novák Katalin: Magyarország csak akkor járulhat hozzá az EU újjáépítési alapjához, ha lezárják a 7-es cikkely szerinti eljárást

Magyarország csak akkor járulhat hozzá az Európai Unió Covid-19-es újjáépítési alapjához, ha az EU lezárja a Magyarország elleni 7-es cikkely szerinti eljárást – hangsúlyozta Novák Katalin, a Fidesz alelnöke csütörtökön, a Die Weltnek adott interjújában.

Kiemelte: Magyarország jogállam, és ez így is marad; az Országgyűlésben elfogadott határozat megszabja a kormány mozgásterét a mentőcsomagról szóló tárgyalásokon. A párt alelnöke hangsúlyozta, hogy az unió történetében egy teljesen új dologról van: ez az Új Generáció Alap egy olyan hitel, amit az EU-nak kellene felvennie, és amiért a tagállamoknak kell jótállniuk. A magyar parlament ezzel kapcsolatosan alapvető feltételeket határozott meg: igazságosnak kell lennie, a szegényebb országok nem kaphatnak arányosan kevesebbet, mint a gazdagabbak, és nem szabad a pénzek szétosztását politikai feltételekhez kötni.

– fogalmazott Novák Katalin, majd hozzátette: emiatt kell a Magyarország elleni 7-es cikkely szerinti eljárást is lezárni, ez is szerepel a magyar parlament határozatában. Emlékeztetett arra is, hogy 2011 után Brüsszelben az összes új magyar törvényt – beleértve az alaptörvényt – megvizsgálták és jóváhagyták.

PestiSracok facebook image

– szögezte le.

– fogalmazott Novák Katalin, aki kitért arra is, hogy Gulyás Gergellyel, a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel nemrég Berlinben járt. Találkoztak a CDU és a CSU főtitkárával, Paul Ziemiakkal és Markus Blumével, és rövid megbeszélést folytattak Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnökével, Armin Laschettel és Wolfgang Schäublével, a német Bundestag elnökével. Novák Katalin szerint ezeken a megbeszéléseken a tárgyalópartnereik értetlenségüknek adtak hangot azzal kapcsolatban, hogy a média miért tájékoztatott ilyen hisztérikusan a magyar veszélyhelyzetről. Ebben az időszakban Paul Ziemiak felhívta és megkérdezte, hogy a parlamentet miért rekesztették be.

– fogalmazott a politikus, aki szerint a magyar parlament – az Európai Parlamenttel ellentétben – végig dolgozott. A tárgyalásokon téma volt, hogy a Fidesz az Európai Néppárton belül hogyan tud szövetségesként együttműködni. Novák Katalin azt mondta: a német uniópártoknak nem áll érdekében, hogy elhagyják az Európai Néppártot. Megjegyezte azt is, hogy a hangulat most némileg megváltozott amiatt, hogy a médiumok a magyar veszélyhelyzetről hamisan tudósítottak. Novák Katalin megjegyezte: sokakban felmerült a kérdés, hogy ha ezek a beszámolók valótlanok voltak, akkor lehet, hogy a többi, Magyarországról szóló kritikus tudósítás sem volt igaz. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az Európai Néppártban egymás ellen harcolnak, ahelyett, hogy a valódi ellenfélre koncentrálnának, és túl keveset foglalkoznak a jövő központi kérdéseivel.

– szögezte le. Kifejtette: segíteni akarnak, hogy a biztonság, a migráció, a digitalizáció, a demográfia, a gazdaság területén, és az EU, illetve a nemzetállam viszonyában konzervatív, kereszténydemokrata stratégiák fogalmazódjanak meg.

– mondta Novák Katalin, aki az interjúban kitért arra is, hogy rossz tapasztalatuk van azzal, ahogyan a média egyes szereplői manipulálják a valóságot. Példaként említette a magyar parlament állítólagos berekesztését.

– mondta. Ezzel együtt a Fidesz alelnöke kiemelte: a hiteles médiumok egy demokrácia elengedhetetlen részei, viszont a fake news, a valóság elferdítése és a kellemetlen tények elhallgatása árt a demokráciának.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.