Pesti Srácok

Palkovics László: Magyarország high-tech nemzet

null
Palkovics László 2020.01.16. Fotó: Horváth Péter Gyula

A kormány célja, hogy a nagyvállalatokhoz hasonlóan a magyar tulajdonú kis- és középvállalatokat is a high-tech, illetve csúcstechnológia jellemezze – jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter a Veszprém Megyei Napló pénteki számában megjelent interjúban.

Palkovics László megjegyezte azt is, hogy az IMF egy éve megjelent tanulmánya szerint Magyarország a magas hozzáadott technológiai értéket tekintve, hetven százalék körüli eredménnyel, Németországgal azonos szinten végzett; ez is azt mutatja, hogy "Magyarország high-tech nemzet". A politikus hangsúlyozta: a high-tech, illetve csúcstechnológia feltétele például a technológiai váltás, illetve a kutató-fejlesztőmérnökök alkalmazása.

– tette hozzá. Palkovics László szerint technológiai váltásra van szükségük a kkv-knak, ami érinti például a gyártást, az energetikát, illetve a kutató-fejlesztő mérnökök alkalmazását, ezért ezeket a törekvéseket támogatja a kormány. Hozzátette: a koronavírus-járvány felhívta a figyelmet arra a kiszolgáltatottságra, amelynek hatását csökkenteni kell a jövőben. A miniszter megjegyezte: Magyarországon eddig nem gyártották a védekezéshez szükséges legegyszerűbb eszközt, a szájmaszkot, de a kormány úgy gondolta, hogy ki kell építeni a védekezéshez szükséges magyar tudást.

PestiSracok facebook image

– mondta, példaként említve a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem lélegeztetőgép-fejlesztését. Palkovics László arról is beszélt, hogy a kutatás-fejlesztési teljesítmény erősítését az Eötvös Loránd Kutatóintézet Hálózat fejlesztésével lehet elérni.

– fogalmazott. Megerősítette: jövőre 22 milliárd forinttal megemelik az eddigi 17,5 milliárdos alaptámogatást, amely így 39,5 milliárd forint lesz. Ebből 11 milliárdot már erre az évre is biztosítottak, így az elmúlt másfél év alatt 33 milliárd forinttal nőtt a hálózat költségvetése.

– mondta Palkovics László. A miniszter szerint maradt költségvetési mozgástér arra az esetre, ha jön a koronavírus-járvány második hulláma.

– mondta.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu