Pesti Srácok

Rendőröknél találtak drogot Párizsban

Rendőröknél találtak drogot Párizsban

Őrizetbe vett hat rendőrt a Párizzsal határos Seine-Saint-Denis megye különleges biztonsági egységénél a francia rendőrség felügyeleti szerve, az IGPN, kábítószer birtoklása és lopás gyanúja miatt – tudatta a párizsi prefektúra.

Didier Lallement, Párizs prefektusa a közlemény szerint elrendelte annak a teljes külvárosi rendőri egységnek az átszervezését, amelyhez a hétfőn letartóztatott rendőrök tartoznak. Amennyiben a gyanúsnak vélt esetek beigazolódnak, azok szankciókat vonnak maguk után – jelezte a prefektus.

A vád alá helyezett rendőröket kábítószer birtoklásával és lopással vádolják. Ugyanez a rendőri egység már tavaly augusztusban is heves viták kereszttűzébe került, amikor hat másik tagját egy 20 éves férfi előállításakor, a sérelmére elkövetett erőszakkal vádolták meg Saint-Ouen elővárosban. A férfit kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt vették őrizetbe, majd állítása szerint a rendőrfurgonban elektromos sokkolóval meglőtték a nemi szervét. A Le Monde című napilap szerdán azt írta, hogy a hat rendőr hét eleji őrizetbe vétele csak a "jéghegy csúcsa", miután a Bobigny ügyészség utasítására a rendőrség felügyeleti szerve mintegy húsz vizsgálatot indított Seine-Saint-Denis megyében, és ezekben több tucat rendőr lehet érintett.

A botrány akkor kezdődött a megyében, amikor az IGPN-nél egy évvel ezelőtt két helyi fiatal panaszt tett rendőrök ellen. Azt állították a Saint-Ouen előváros Cordon nevű lakótelepén élő fiatalemberek, hogy törvénytelenül állították őket elő. A rendőrök azzal gyanúsították meg őket, hogy kannabisz van nálunk, pedig szerintük az egyik rendőr dobott eléjük a földre egy kannabiszt tartalmazó zacskót. A jelenetről felvétel is készült, de a telefont a feljelentés szerint a rendőrök összetörték. A fiatalok azért is panaszt tettek, mert az előállításkor megütötték őket a rendőrök, majd a jegyzőkönyveket meghamisították.

PestiSracok facebook image

A Le Monde szerint Bobigny ügyészsége korábban több jelzést is küldött az IGPN-nek arról, hogy a Seine-Saint-Denis-i egység több hasonló ügyet kreált helyi fiatalok ellen. Az emiatt egy évvel ezelőtt elindított nagyszabású nyomozás fényt derített arra, hogy a rendőrök feltételezhetően meglopták a helyi kábítószerkereskedőket, mégpedig hamis jegyzőkönyvek kiállításának segítségével. A rendőrök nemcsak kábítószert, hanem nagy mennyiségű összegeket is eltulajdonítottak. Az IPGN egyéves nyomozása – amelynek során a rendőröket lehallgatták – egy szervezett rendszert derített fel, és húsz esetben indított vizsgálatot.

A különleges egységet 2008-ban Nicolas Sarkozy akkori belügyminiszter hozta létre az északi párizsi elővárosok rendfenntartására, ahol jelentős az elsősorban kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos helyi bűnözés. Ez a 150 tagú rendőri brigád a felelős az elővárosi zavargások idején is a rend helyreállításáért.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Olivier Chassignol

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.