Pesti Srácok

Súlyosan károsodott az amerikai-kínai viszony Trump szerint

null

Az amerikai-kínai viszonyt a koronavírus-válság súlyosan károsította - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök pénteken, útban Floridába a repülőgépen vele utazó újságíróknak. Az elnök szerint Kína leállíthatta volna a világjárvány kirobbanását, de ezt nem tette meg.

Kifejtette azt is, hogy ezért - mint fogalmazott -"pillanatnyilag" nem gondolkodik a januárban megkötött amerikai-kínai kereskedelmi megállapodás újabb szakaszának megnyitásában.

- mondta.

PestiSracok facebook image

Trump az Egyesült Államok - közel-keleti hadműveletekkel is foglalkozó - Központi Parancsnokságának (Centcom) tampai központjában tartott tájékoztatóra indult Floridába, majd helyi idő szerint pénteken este egy választási adománygyűjtő rendezvényen vesz részt. Indulása előtt a Twitteren jelezte, hogy a New Hampshire államban lévő Portsmouth városában tervezett szombati kampánygyűlését egy-két héttel elhalasztja az Egyesült Államok keleti partja felé közelítő Fay trópusi vihar miatt. A rendezvény elhalasztását Kayleigh McEnany, a Fehér Ház szóvivője is megerősítette.

Forrás: MTI/Fotó: MTI/EPA/ABACA/Yuri Gripas

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.