Pesti Srácok

Új pszichoaktív anyaggal kereskedő bűnbandára csaptak le a rendőrök (videó)

Új pszichoaktív anyaggal kereskedő bűnbandára csaptak le a rendőrök (videó)

Új pszichoaktív anyaggal bűnszövetségben elkövetett visszaélés gyanújával folytat eljárást a rendőrség öt ember ellen, akiket szerda hajnalban vettek őrizetbe Jász-Nagykun-Szolnok és Heves megyében – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság péntek reggel a police.hu-n.

A Ceglédi Rendőrkapitányság által koordinált rajtaütésben több tucat szolgálati autóval nyolcvan rendőr, három kutya, valamint a Terrorelhárítási Központ két műveleti egysége vett részt.

A tájékoztatás szerint az akció során öt embert előállítottak, közülük kéttőnek, R. Róbert János szolnoki és Zs. Ernő zagyvarékasi lakosnak kezdeményezték a letartóztatását. R. Róbert János egy korábban elfogott kereskedőtől vette át az illegális üzletet; a gyanú szerint két hónap alatt hat kilogramm "kréta", "kristály" és "hópihe" fantázianevű anyagot adott-vett, amin több, mint 1,5 millió forintot keresett.

PestiSracok facebook image

A másik gyanúsított, Zs. Ernő két hónap alatt több, mint 15 kilogramm új pszichoaktív anyag beszerzésében és értékesítésében vett részt – tudatták. Bevétele több tízmillió forint volt, mivel az új pszichoaktív szerek grammját 800-1800 forintért vette, majd jelentős haszonkulccsal, adagonként legalább 5000 forintos áron terítette ügyfélkörének. A rendőrség a rajtaütéskor elfogta a gyöngyösi M. Lászlót, akinek terhére 2 kilogramm új pszichoaktív anyag továbbadása róható, továbbá a bűnbanda sofőrjét és egyik vásárlóját. Az egyes helyszíneken több, mint 2 millió forintot, egy személygépkocsit, egy kistehergépkocsit, két mobiltelefont, ékszert, mérleget, elektromos sokkolót, boxert, gázriasztó fegyvert foglaltak le a rendőrök.

Forrás: MTI; Fotó: police.hu

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.