Pesti Srácok

A Facebook törölte a QAnon-mozgalom több száz felhasználójának fiókját

A Facebook törölte a QAnon-mozgalom több száz felhasználójának fiókját

A Facebook szerdán törölte a QAnon-mozgalom több száz felhasználójának fiókját, arra hivatkozva, hogy a csoport összeesküvés-elméleteket népszerűsít. Közleményében a közösségi médium bejelentette, hogy a továbbiakban szigorúbban fogja elbírálni a mozgalom csoportjának bejegyzéseit, és többé nem ajánlja más felhasználóknak a csatlakozást hozzá, ugyanakkor magát a csoportot nem tiltotta be a Facebook.

A mozgalom tagjai egyebek között azt gondolják, hogy Donald Trump amerikai elnök titokban küzd az úgynevezett "mély állam" vagy "háttérhatalom" képviselőivel. Ezek között az emberek között a QAnon szerint sátánista pedofilhálózatok és gyermekkereskedők is találhatók. A QAnon-tagok több, mint két éven keresztül e rejtélyes "ellenség" vezetőjeként egy magas rangú kormányzati tisztségviselőt emlegettek, de nem nevezték meg, csupán annyit írtak róla: ő a "Q". A QAnon-mozgalom eddig többnyire az internet "sötét bugyrában" volt jelen. Az elmúlt időszakban azonban megjelent a fősodratú politikában is, de nem elsősorban a "mély állammal" kapcsolatos bejegyzései, hanem az Egyesült Államokon végigsöprő tüntetéssorozatot minősítő kommentárjai okán. A mozgalom tagjai a májusban Minneapolisban rendőri intézkedés közben meghalt afroamerikai George Floyd halála után szervezett, gyakran erőszakba torkolló tüntetéseket bírálják, erőszakos válaszlépéseket is sürgettek, és ezt a Facebook az erőszak dicsőítéseként értékeli.

A múlt héten, Georgiában Marjorie Tyler Green személyében olyan képviselőjelölt nyerte meg az előválasztást, aki nyíltan támogatásáról biztosította a QAnont. Trump is közzétett a Twitter-oldalán a QAnon-tagok bejegyzéseiből. Az elnököt szerda esti sajtókonferenciáján megkérdezték a QAnonról, és azt válaszolta, hogy nem sokat tud róla, sem az összeesküvés-elméleteikről. Reagálva arra, hogy a csoport tagjai bírálták az erőszakos tüntetéseket és válaszlépéseket sürgettek, Trump kifejtette, hogy szerinte arról van szó, hogy ezek az emberek rossz szemmel nézik azt, ami egyes városokban, például Portlandben, Chicagóban, New Yorkban vagy más amerikai nagyvárosokban zajlik.

A Facebook szerdán közölte, hogy el fogja távolítani azokat a csoportokat és bejegyzéseket, amelyek erőszakról folytatnak diskurzust. A közösségi médium vezetői erőszaknak minősítik a kódolt beszédet is.

PestiSracok facebook image

– írta közleményében a Facebook, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem tiltja be a QAnon-csoportot, mert nem felel meg a "veszélyes szerveződés" szigorú kritériumainak. Elemzők emlékeztettek rá, hogy a Facebook – saját közlése szerint – eddig több, mint 790 csoportot zárt ki.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/AP/Jenny Kane

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.