Pesti Srácok

A felelőtlenség fortissimóját ajánlja az ellenzéknek a volt SZDSZ-es kampányguru

null

Bruck Gábor a 2022-es választással és Orbán Viktor legyőzésének stratégiájával kapcsolatban fogalmazta meg gondolatait a Népszavában. A volt SZDSZ-es kampányguru, Demszky Gábor egyszemélyes agytrösztje szerint a magyarok többsége szegény, vagy öreg, vagy beteg, vagy kevés iskolát végzett. Korábban pedig így fogalmazott: a Fidesz-szavazók agya leragadt a fejlődés „primitív hüllőagyi” státuszánál.

– fogalmazott a volt guru, aki mindenesetre a Népszavában is kampánytanácsokat adott az ellenzéknek. Eszerint az ellenzék csak azzal tud választást nyerni 2022-ben, ha folyamatosan hangsúlyozza, hogy „az Orbán utáni Magyarországon” mindenki biztonságban lesz.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott Bruck. Hangsúlyozta: mást nem tehet kampánya során, mint hogy változást ígér. Bruck cikkének egyik részletében például úgy fogalmaz:

Szerinte egy ilyen felelőtlen ígérgetést meg is lehetne erősíteni egy szlogennel, mint például az „eljött a változás ideje”. Bruck azt is kifejti, hogy Orbán Viktorral és a szavazóival nincsen dolga az ellenzéknek:

Bruck Gábor korábban is komoly, legtöbbször sértő kijelentéseket tett a kormányközeli szavazókról. Áprilisban egy, szintén a Népszava hétvégi mellékletében megjelent cikkében például úgy fogalmazott:

Az értelmiségi megmondóember emellett írt már arról, hogy a Fidesz-szavazók agya leragadt a fejlődés „primitív hüllőagyi” státuszánál.

Forrás: Népszava, Origo.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.