Pesti Srácok

A Fidelitas a DK nyári táborának bejáratánál tart felvilágosító kampányt Gyurcsányról

A Fidelitas a DK nyári táborának bejáratánál tart felvilágosító kampányt Gyurcsányról

A Fidelitas felvilágosító kampányba kezdett Balatonlellén, hogy felhívja a Demokratikus Koalíció (DK) nyári egyetemére érkező fiatalok figyelmét arra, mi történt a pártelnök, Gyurcsány Ferenc kormányzása idején – jelentette be Illés Boglárka, a Fidesz ifjúsági társszervezetének elnöke az egyik balatonlellei strand előtt tartott sajtótájékoztatóján kedden.

A kampány részeként a strandbejárat közelében elhelyezett óriáskivetítőn mutatnak be a 2006-os kormányellenes tüntetéseken készült, rendőri brutalitásról szóló képsorokat, és hangfalakból hallható Gyurcsány Ferenc elhíresült őszödi beszéde. A sajtótájékoztató alatt féltucatnyi fiatal tartott egy-egy képet, amelyek a DK elnökének kormányzása alatti visszásságokat, megvonásokat kívánta felidézni.

Illés Boglárka azt mondta, hogy amikor Gyurcsány Ferenc vezette a kormányt, egyebek közt "egekbe szökött" az államadósság, elvették a 13. havi nyugdíjat, elvették az otthonteremtési támogatást, megadóztatták a vállalkozókat, és a rezsi is folyamatosan nőtt. Hangsúlyozta, fontos erre felhívni a fiatalok figyelmét, ezért indították a "szembesítő" kampányukat, amely online is zajlik hétfő óta. Beszélt arról is, hogy az interneten látható videójuk Gyurcsány Ferenc "tíz főbűnét" idézi fel.

Balatonlellén a keddi napon tart a kivetítőn, kihangosítással zajló kampány, ami ezt követően az online térben folytatódik – mondta a Fidelitas elnöke.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.