Pesti Srácok

A Kecskeméti Törvényszék helybenhagyta Botka emberének, Joób Mártonnak és hét társának letartóztatását

A Kecskeméti Törvényszék helybenhagyta Botka emberének, Joób Mártonnak és hét társának letartóztatását

A Kecskeméti Törvényszék helybenhagyta a Járásbíróság végzését, amivel egy hónapra elrendelte Joób Márton, korábbi szocialista országgyűlési képviselőjelölt, szegedi önkormányzati képviselő és hét társa letartóztatását – írja a delmagyar.hu. Mint portálunk korábban megírta, a NAV adócsalás gyanújával hallgatta ki Szeged család-, szociálpolitikai és sportért felelős tanácsnokát.

Több százmilliós áfacsalással gyanúsítják Joób Mártont és hét társát, a megalapozott gyanú szerint ugyanis 2013. január 1-e és 2017. december 31-e között egy olyan bűnszervezetet működtettek, amelynek az volt a célja, hogy egy szórólapterjesztéssel foglalkozó gazdasági társaság kijátssza az adófizetési kötelezettségét – írja a delmagyar.hu. A gyanú szerint a költségvetésnek összesen 254 965 449 forint vagyoni hátrányt okoztak. Mint arról portálunk korábban beszámolt, Joób Botka László ex-szocialista polgármester csapatában, az Összefogás Szegedért Egyesület színeiben nyert képviselői mandátumot tavaly októberben. Tavaly robbant a hír, hogy a 37 éves világbajnok egyik, reklámújság-terjesztéssel foglalkozó cégénél a NAV vásárolt számlák miatt nyomoz.

Forrás: delmagyar.hu; Fotó: szegedma.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.