Pesti Srácok

Újabb botrány a szegedi városházán: adócsalással gyanúsíthatják Botka egyik emberét

Újabb botrány a szegedi városházán: adócsalással gyanúsíthatják Botka egyik emberét

Adócsalás gyanújával hallgatta ki a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága Joób Márton szegedi család-, szociálpolitikai és sportért felelős tanácsnokot - tudta meg a PestiSrácok.hu. Joób Botka László ex-szocialista polgármester csapatában, az Összefogás Szegedért Egyesület színeiben nyert képviselői mandátumot tavaly októberben. A 37 éves világbajnok kenusnak két cége van, amelyekben feleségével közösen tulajdonosok. Tavaly robbant a hír, hogy az egyik, reklámújság terjesztéssel foglalkozó cégnél a NAV vásárolt számlák miatt nyomoz.

A 11 gyermekes apa, egykori élsportoló az MSZP szegedi politikusa. 2014 óta vesz részt a helyi közéletben. Önkormányzati képviselőként ez a második ciklusa. A Foglalkoztatási, Szociális és Sportbizottság elnöke, e mellett a Szegedi Sport és Fürdők Kft. önkormányzati tulajdonú cég felügyelőbizottsági tagja. Botka abszolút támogatását bírja. 2018-ban a polgármester biztatására indult el jelöltként az országgyűlési választáson is.

2020-as vagyonnyilatkozata szerint Joób Mártonnak közel 1 millió forint a havi jövedelme: 498 ezer forint a képviselői tiszteletdíja, a felügyelő bizottsági tagság után havi 48 ezer forintot kap, továbbá egyik cége, a Műsorkalauz Kft. ügyvezetői feladataiért havi 400 ezer forint illeti meg. Egyébként két cégben érdekelt, a Műsorkalauz Kft.-ben 66, a Salem Kft.-ben 70 százalékos részesedése van.

Ezek a cégek adják ki és terjesztik a Szeged és környéki ingyenes hirdető újságot.

PestiSracok facebook image

Az Opten szerint a Műsorkalauz Kft.-nek 2014 és 2018 között évente 200-300 millió forint bevétele volt. Az adózás előtti eredménye egyszer érte el a 10 millió forintot.A másik családi cég, a SALEM Kft. árbevétele 2018-ban ugrott meg jelentősen, néhány százezer forintról előbb 133, majd 2019-ben 326 millióra. Adózás előtti eredményük még ebben az évben sem érte el a 10 millió forintot.

Úgy tudjuk, a túlzottan nagy összegű költségszámlák miatt kezdett vizsgálódni az adóhatóság. Ezzel egybevág, hogy egy éve a Fidesz szegedi alelnöke sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy számlákat vásárolhatott adócsökkentési céllal az önkormányzati képviselő. Tápai Péter arra szólította fel Joóbot, hogy tisztázza magát. A szocialista politikus nemcsak a Fidesz alelnökének nem reagált, hanem a sajtómegkeresések elől is bujkált. A Szegedma.hu azt írta, hogy hiába hívták többször is az önkormányzati képviselőt, nem vette fel a telefonját, nem kaptak visszahívást és a képviselő az e-mailben küldött megkeresésekre sem reagált. A legutolsó hírek szerint őrizetbe is vette a NAV.

Megkerestük a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságát és megkérdeztük, megerősítik-e információnkat, miszerint adócsalás gyanújával kihallgatták a képviselőt és, ha igen, mekkora összeg elcsalása a gyanú? Joób Mártonnak is írtunk. Nemcsak a reagálását kértük, hanem azt is megkérdeztük, az ügyről beszámolt-e a jegyzőnek és, ha valóban meggyanúsították, lemond-e a mandátumáról?

A NAV illetékes igazgatósága megkeresésünkre azt közölte, hogy folyamatban lévő ügyről nem nyilatkoznak.

Amint további válaszokat kapunk, cikkünket frissítjük.

Egyébként ez nem az első olyan botrány a Botka vezette szegedi városházán, amelyben a polgármester emberei büntetőügybe keverednek. A VIP parkolóbérletek miatt a korábbi címzetes főjegyzőt, egy alpolgármestert és Botka kabinetvezetőjét is elítélték.

Vezető kép: Szegedma.hu

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.