joób márton
Letartóztatásból bűnügyi felügyelet alá került Joób Márton, Botka László bizalmasa
Portálunk már beszámolt róla, hogy a szegedi szocialista önkormányzati képviselőt, volt országgyűlési képviselőjelöltet július végén vették őrizetbe a NAV nyomozói. Botka László polgármester bizalmasát bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással gyanúsítják, hét társával együtt. Az MTI információi szerint a Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírája megszüntette Joób Márton (Összefogás Szegedért) önkormányzati képviselő letartóztatását, és négy hónapra elrendelte a politikus bűnügyi felügyeletét.Tovább dagad a botrány: képviselőségéről és tiszteletdíja nagy részéről sem mond le Joób Márton (videó)
Két hónapja folyósítják úgy Joób Márton szocialista képviselő több százezer forintos tiszteletdíját, tanácsnoki és felügyelőbizottsági tagsági díját – mintegy havi 1 millió forintot –, hogy ő közben börtönben ül. A korábbi élsportolót, az MSZP szegedi politikusát még júliusban vették őrizetbe bűnszervezetben, jelentős értékre elkövetett költségvetési csalással gyanújával, amely ha a bíróság előtt is megáll, Joób akár 20 évre is rács mögé kerülhet. A Joób-botrányról a PestiTV is riportot készített; még azt megelőzően, hogy adásba került volna, Joób Márton levelet küldött Szeged Város Közgyűlésének, amelyben lemondott tanácsnoki és felügyelőbizottsági tisztségéről, és közölte, hogy a kéthavi tanácsnoki tiszteletdíjat – ez 800 ezer forint – az Újszülött Életmentő Alapítványnak ajánlja fel. Képviselői mandátumát ezek szerint börtönben ülve is meg kívánja tartani Joób Márton, és arról is megfeledkezett, hogy zárolt bankszámláról nem igazán lehet jótékonykodni.Végre lemondott tisztségeiről Botka július óta letartóztatásban lévő embere
Szeptember 30-i dátummal lemondott önkormányzati tisztségeiről a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Joób Márton. A szegedi baloldali képviselőt, Botka László egyik emberét azzal gyanúsítják, hogy szórólapterjesztő cége révén, bűnszervezetben mintegy 254 millió forintos hátrányt okozott a költségvetésnek fiktív számlázások révén.A Kecskeméti Járásbíróság meghosszabbította Joób Márton szegedi önkormányzati képviselő letartóztatását
Harminc nappal meghosszabbították Joób Márton letartóztatását – közölte megkeresésünkre a Kecskeméti Törvényszék sajtóosztálya. A szegedi szocialista önkormányzati képviselőt, volt országgyűlési képviselőjelöltet július végén vették őrizetbe a NAV nyomozói. Botka László polgármester bizalmasát bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással gyanúsítják, hét társával együtt. Mindegyik terheltet őrizetbe vették és letartóztatták. A megalapozott gyanú szerint a politikus ingyenes hirdetési újság kiadásával, terjesztésével és reklámszervezéssel foglalkozó cégei több százmillió forint adót csaltak el. A bűncselekményt bűnszervezetben követték el, egy olyan számlázási láncot kiépítve, amelybe kifejezetten fiktív számlák kiállítására alapított cégeket csatoltak. A lánc alsó szintjén álló cégek egyáltalán nem fizettek adót, volt, hogy adóbevallást sem készítettek. A mai döntés alapján Joób november 30-ig börtönben marad.A Kecskeméti Törvényszék helybenhagyta Botka emberének, Joób Mártonnak és hét társának letartóztatását
A Kecskeméti Törvényszék helybenhagyta a Járásbíróság végzését, amivel egy hónapra elrendelte Joób Márton, korábbi szocialista országgyűlési képviselőjelölt, szegedi önkormányzati képviselő és hét társa letartóztatását – írja a delmagyar.hu. Mint portálunk korábban megírta, a NAV adócsalás gyanújával hallgatta ki Szeged család-, szociálpolitikai és sportért felelős tanácsnokát.Bűnszervezetben elkövetett adócsalással gyanúsítják és letartóztatták Botka bizalmi emberét és 7 társát
Akár 20 év börtönre is ítélhetik Joób Márton szegedi szocialista önkormányzati képviselőt, Botka László bizalmasát, akit hét társával együtt bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással gyanúsítanak. A gyanú szerint öt éven keresztül könyveltek el fiktív számlákat, amivel 250 millió forint kárt okoztak a költségvetésnek. Úgy tudjuk, Joób bűntársai között több önkormányzati dolgozó is van. A Kecskeméti Járásbíróság – ahová összeférhetetlenség miatt került az ügy – már döntött is a gyanúsítottak letartóztatásáról.Újabb botrány a szegedi városházán: adócsalással gyanúsíthatják Botka egyik emberét
Adócsalás gyanújával hallgatta ki a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága Joób Márton szegedi család-, szociálpolitikai és sportért felelős tanácsnokot - tudta meg a PestiSrácok.hu. Joób Botka László ex-szocialista polgármester csapatában, az Összefogás Szegedért Egyesület színeiben nyert képviselői mandátumot tavaly októberben. A 37 éves világbajnok kenusnak két cége van, amelyekben feleségével közösen tulajdonosok. Tavaly robbant a hír, hogy az egyik, reklámújság terjesztéssel foglalkozó cégnél a NAV vásárolt számlák miatt nyomoz.Ajánljuk még