Pesti Srácok

Költségvetési csalás miatt emeltek vádat Joób Márton szegedi szocialista képviselő és társai ellen

Költségvetési csalás miatt emeltek vádat Joób Márton szegedi szocialista képviselő és társai ellen

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség közleménye szerint vádat emeltek egy szegedi önkormányzati képviselő és társai ellen, mert céghálót működtetve kétszázhetvenegymillió forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek. Az ügyészség nem említett nevet a közleményében, de az MTI szerint Joób Márton az ügyben érintett képviselő.

A főügyészség összesen 18 ember ellen emelt vádat különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt; nyolcat közülük bűnszervezetben elkövetett cselekményekkel vádolnak. Kilenc további gyanúsított esetében a vádhatóság feltételesen felfüggesztette az eljárást. Az ügyészség két, a bűnösségét beismerő vádlottal egyezséget kötött. A vádirat szerint a szórólapterjesztéssel, műsorújság kiadásával foglalkozó céget irányító férfi a körülmények számára kedvezőtlen változása miatt a piacon maradás és terjeszkedés érdekében elhatározta, hogy bűnszervezetet hoz létre a költségek minimalizálása és az adó meg nem fizetése érdekében. A főügyészség közleménye szerint a vádlottak kezdetben Csongrád-Csanád, majd Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megyében működő céghálót hoztak létre, amelyben a szórólapterjesztést végző alkalmazottak egy részét a lánc alján levő gazdasági társaságokhoz jelentették be vagy azt sem tették meg.

A cégháló alján levő, strómanok nevére íratott társaságok nem nyújtottak be adóbevallást, de ha igen, adófizetési kötelezettségüknek akkor sem tettek eleget, szerepük csak a fiktív számlák kiállítása volt. A szórólapterjesztést ténylegesen azonban továbbra is a szegedi férfi és társai koordinálták. A bűncselekmény leplezésére valótlan teljesítési igazolásokat állítottak ki, külön könyvelést vezettek, a céghálón keresztül átutalásokkal átfuttatták a pénzt, majd a jutalékok levonása után készpénzben visszajuttatták a szervezet vezetőjének. Az eljárásban a fiktív számlákat befogadó más gazdasági társaságokat is találtak, köztük építőipari vállalkozásokat, valamint tizenegy, az ország több megyéjében patikát üzemeltető céget, amelyek esetében az 500 ezer és 22 millió forint közötti vagyoni hátrányt az elkövetők jelentős részben megtérítették. Az MTI információi szerint Joób Márton lényegében elismerte a terhére rótt bűncselekmények elkövetését, és a vagyoni hátrány megtérítéséért jelentős összeget befizetett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal letéti számlájára. A politikus 2020 októberében lemondott a városi közgyűlésben betöltött tanácsnoki tisztségéről és a Szegedi Sport és Fürdők Kft.-ben betöltött felügyelő bizottsági tagságáról.

A szegedi szocialista önkormányzati képviselő botrányaival kapcsolatban kollégánk tényfeltáró anyagát ITT tekinthetik meg.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: szegedma

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.