Pesti Srácok

Az utószezonban is sűrűbben járnak majd a vonatok a Balatonhoz

Az utószezonban is sűrűbben járnak majd a vonatok a Balatonhoz

Az augusztus 30-ig érvényben levő balatoni nyári menetrend után augusztus 31-től szeptember 13-ig utószezoni menetrendet vezet be a MÁV. A vasúti nyári menetrend hagyományosan augusztus utolsó hétvégéjéig tart, de az utószezonban is sűrűbb menetrenddel, nagyobb kapacitással és magasabb szolgáltatási színvonalat biztosítva közlekednek a vonatok Balatonhoz – közölte a vasúttársaság hétfőn.

Hozzátették: a MÁV-Start szeptember végéig biztosítja a Balaton 24 és Balaton 72 elnevezésű kedvezményes napijegyeket is. A közleményben hangsúlyozták, hogy az idén biztonságosabb itthon nyaralni, ezért várhatóan kora ősszel is a szokásosnál többen utaznak a Balatonhoz. Tájékoztatásuk szerint az utószezoni menetrendet a korábbi évek magas utasforgalmi tapasztalatai alapján alakították ki.

Óránként járnak a vonatok

Az utószezonban a déli parton Budapest és a Balaton között minden nap óránként közlekednek gyorsvonatok a legfrekventáltabb településekre, míg a kisebb megállók sebesvonatokkal érhetőek el. A Budapest-Siófok-Nagykanizsa illetve Budapest-Siófok-Keszthely között két-kétóránként járó gyorsvonatok mindegyikén közlekedik klímás InterCity kocsi, valamint Keszthelyig a menetrendben jelölt hat pár vonatban étkezőkocsi is lesz, és péntektől vasárnapig egy késő esti vonatpár is közlekedik majd Budapest és Keszthely között.

PestiSracok facebook image

A kerékpárosoknak is kedveznek

A gyorsvonatokon a bicikliket kerékpárhelyjeggyel lehet utaztatni, de hétköznapokon 2 pár, hétvégén pedig 7 pár sebesvonat közlekedik majd Budapest és a Balaton között Siófokig, Fonyódig vagy Balatonszentgyörgyig nagyobb kerékpáros férőhellyel, kerékpárhelyjegy váltása nélkül. Hozzátették: a Kelet-Magyarországot a Balatonnal összekötő Aranyhíd, Ezüstpart és Aranypart expresszek, valamint a hétvégi Jégmadár sebesvonatok illetve a Bagolyvonatok nem közlekednek az utószezoni menetrend ideje alatt.

A Kék Hullám is gyakran jár

Az északi parton az utószezonban Budapest és Tapolca között minden nap kétóránként közlekednek a Kék Hullám sebesvonatok nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsival, kerékpárhelyjegy váltása nélkül. Emellett Budapest és Balatonfüred között hétköznap 2 pár, hétvégén 5 pár Katica sebesvonat jár klímás, részben akadálymentes Desiro motorvonattal. Hétköznapokon Székesfehérvár és Balatonfüred között személyvonatok közlekednek a Katica vonatok pótlására. Szintén járnak majd péntek délután, illetve hétvégén Tekergő gyorsvonatok is Budapest és Tapolca között. A vasúttársaság arról is tájékoztatott, hogy a balatonfenyvesi kisvasúton szeptember 5-én, szombaton nyílt napot tartanak.

Forrás és fotó: MTI

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.