Pesti Srácok

Érdi tömegverekedés – Újabb három férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

null

Újabb három férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség az érdi tömegverekedés miatt – közölte a Pest Megyei Főügyészség szombaton közleményben az MTI-vel.

A három férfi részt vett abban a tömegverekedésben, amely egy ember halálát okozta egy érdi benzinkúton. Egy enyingi és egy érdi nagycsalád tagjai szúró-vágó eszközökkel estek egymásnak július 30-án. A verekedésben az enyingiek egyik tagja egy hegyes eszközzel szívtájékon szúrta a másik család egyik tagját, aki rövid idővel később meghalt. Az ügyészség tájékoztatása szerint korábban tizenkét ember letartóztatását rendelték el az ügyben, most pedig újabb hármat sikerült beazonosítania és elfognia a nyomozóhatóságnak. Egyikük egy kerékkulccsal leütötte a másik család egyik tagját, majd elvette tőle a vasvillát, és azzal kezdett el szurkálni. A másik két elfogott férfi egy-egy kihegyezett farúddal támadta meg az ellenkező érdekkörbe tartozó család tagjait. A három újabb elkövetőt csoportosan, a köznyugalmat súlyosan megzavarva, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként, és a Pest Megyei Főügyészség indítványt tett letartóztatásukra, mivel szabadlábon hagyásuk esetén fennáll a bizonyítás megnehezítésének veszélye és a bűnismétlés lehetősége. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon közölte, hogy péntek hajnalban Enyingen és Siófokon a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeinek közreműködésével fogták el a 21 éves enyingi B. Krisztofert és a 35 éves siófoki R. Istvánt. Pár órával később, a rendőrök Székesfehérváron elfogták a 28 éves enyingi F. Andrást is. A rendőrség tájékoztatása szerint a verekedésben részt vevők közül egy férfit továbbra is válságos állapotban kezelnek a kórházban.

A PS helyszíni beszámolóját itt tekintheti meg!

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/Mihádák Zoltán

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.