Pesti Srácok

Gyurcsány pártja elemez: a Fidesz-kormány kivéreztette a gazdaságot és történelmi pofont kapott

null

A 2009-re Magyarországot csőd szélére juttató Gyurcsány Ferenc pártja közleményt adott ki, amelyben kijelentik, hogy a magyar gazdaság történelmi pofont kapott, és a második negyedévben akkora volt a recesszió, mint még a világválság közepén, az ő kormányzásuk alatt sem. Állítják, a Fidesz-kormány kivéreztette a magyar gazdaságot: megszűntek a munkahelyek, elszegényedtek a családok, végső kétségbeesésben vannak a nyugdíjasok.

Történelmi pofon a magyar gazdaságnak: Orbánék ismét magukra hagyták a magyarokat – így reagált a DK a KSH által közölt második negyedéves gazdasági mutatókra. Gyurcsány pártja szerint a történelmi pofon oka, hogy miközben a Pénzügyminisztérium a járvány kezdetén 10 százalékos visszaeséssel számolt, a magyar gazdaságot a második negyedévben ennél sokkal nagyobb, 13,6 százalékos recesszió sújtotta. Ugyan az unió átlaga 14 százalék feletti visszaesés, a britek pedig valóban történelmi, 20,4 százalékos GDP-esést szenvednek el, dékáéknál ez most nem téma, mert az Orbán a hibás.

– írják. Gyurcsány pártjának megállapítása szerint a Fidesz kormány a végtelenségig kivéreztette a gazdaságot, amit teljesen felkészületlenül ért a járvány.

PestiSracok facebook image

– fogalmaz a közlemény és az azt jegyző Varjú László.

A Pénzügyminisztérium a KSH-adatok kapcsán kiadott közleményében mindennek az ellenkezője áll. Eszerint a mostani visszaesést megelőzően Magyarország gazdasága erős alapokon állt, 2013-tól kezdve kiegyensúlyozott szerkezetű növekedést mutatott. Azonban a külső sokkhatás, a koronavírus-járvány átmenetileg megakasztotta a bővülési folyamatokat. Egyébként ugyanaz a nemzetközi hitelminősítők álláspontja is, amelyek hazánkat a stabil kilátású besorolásban hagyták. A koronavírus-járvány az egész világ gazdaságát megtépázta. Az Európai Unió átlaga 14,4 százalékos csökkenést mutat. Ezáltal a magyar gazdaság az unió átlagánál ellenállóbbnak bizonyult a válsággal szemben a Pénzügyminisztérium álláspontja szerint.

Vezető kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.