Pesti Srácok

Katasztrófahelyzetet hirdetnek a koronavírus miatt az ausztráliai Victoria államban

Katasztrófahelyzetet hirdetnek a koronavírus miatt az ausztráliai Victoria államban

Katasztrófahelyzetet hirdetnek a járványügyi szempontból legrosszabb helyzetben lévő ausztráliai államban, Victoriában – jelentette be az állam miniszterelnöke vasárnap.

Daniel Andrews azt mondta, a vasárnap este életbe lépő, hat hétig tartó korlátozások értelmében ezentúl családonként egy ember mehet el bevásárolni, ám csak az otthonától számított öt kilométeres körzeten belül. A rendelkezés egyebek közt éjszakai kijárási tilalmat is előír, a miniszterelnök pedig hozzátette, hogy hétfőn további, az üzleteket érintő döntéseket tesznek közzé. A The Sunday Herald Sun című ausztrál hetilap szerint a rendelkezés vélhetően a nem alapvető fogyasztási cikkeket áruló boltok ideiglenes bezárására vonatkozik majd.

Andrews azt mondta, szombat óta 671 új fertőzést regisztráltak, beleértve hét halálos áldozatot is. Hozzátette, hogy még mindig sok az olyan fertőzés, amelynek az eredetét nem tudták beazonosítani. A Baltimore-i Johns Hopkins Egyetem vasárnapi jelentése szerint Victoriában eddig 10 931 koronavírus-fertőzést regisztráltak, a vírus okozta Covid-19-betegségbe 116-an haltak bele. A halálos áldozatok száma Ausztrálián belül Victoriában a legmagasabb, 208. Melbourne-ben három héttel ezelőtt vezettek be hathetes részleges kijárási korlátozást, és mindenkinek maszkot kell viselnie otthonán kívül, Andrews pedig leszögezte: ha ez nem lesz elég, akkor szigorúbb intézkedéseket kell bevezetni. Victoria határait már korábban lezárták az országon belül. Nemrég a miniszterelnök azt közölte újságírókkal, hogy a fertőzöttek negyedéről kiderült, hogy nem tartotta be az egészségügyi előírásokat, nem maradt házi karanténban.

Forrás/fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.