Pesti Srácok

Luxusórával köszönthették párttársai Jakab Pétert

Luxusórával köszönthették párttársai Jakab Pétert

Szolid öntömjénezésbe csapott át a Jobbik pártelnökének 40. születésnapja, a Magyar Nemzet információi szerint ugyanis az önmérséklet és az alázat jegyében egy igen visszafogott, alig luxus kategóriás Rolexre kuporgatták össze fizetésüket a Jakab személyi kultuszáért rajongó jobbikos politikusok. Az indokolatlan diadalmenetre azonban nem mindenki volt vevő: volt olyan résztvevő, akit a csapra vert sör hatszázalékos alkoholtartalma nem a borsodi választókörzet számozására, hanem a Jobbik csökkenő támogatottságára emlékeztette.

Már a Facebookon is jelezte, hogy születésnapja alkalmából (is) nagy felhajtásra vágyik Jakab Péter, párttársaitól pedig meg is kapta azt. A Magyar Nemzet Jobbik-közeli forrásaiból származó értesülések szerint a múlt hét elején Tatabányán tartott elnökségi ülés után egy Rolex karórával gazdagodott, melynek értéke 1 millió forinttól szinte bármeddig terjedhet, kiviteltől függően. Beszámolók szerint Jakab az órát a magasba tartva ünnepeltette magát a cirka 100 főnyi párttagság és aktivisták előtt, akiknek külön felhívták a figyelmét az átadott óra márkájára.

A Jobbik sajtója a lap kérdésére természetesen tagadta, hogy Jakab "bármilyen órát" kapott volna a párttól. Kínosan drága Rolexet pedig főleg nem. Ugyanakkor ezzel nem vágott össze Szabó Gábor, a Jobbik választmányi elnökének beszámolója, aki részt vett az elnökségi ülésen és a Magyar Nemzet kérdésére válaszolva megerősítette, hogy Jakabot egy órával ajándékozták meg, amely szerinte

PestiSracok facebook image

Hozzátette: az óra baráti finanszírozású ajándék volt, és szerinte sem a Jobbik-frakció, sem a párt, sem pedig a pártalapítvány nem költött rá egy forintot sem.

Korábban egyébként, mint más pártoknál, úgy a Jobbiknál sem számított kiemelkedő eseménynek a pártelnök születésnapja. Vona Gábor és Sneider Tamás – teljesen privát ügynek tekintették a születésnapjukat, és még a kerek évfordulókat sem pártrendezvényen ünnepeltették, valamint a Jakabéhoz hasonló ajándékozási ceremóniákat sem tartottak.

A Magyar Nemzet beszámolójában arról ír, hogy még a frakció jelenlévő dolgozói között is volt, aki rossz szájízzel statisztált a ceremónián. A lap úgy tudja, hogy a Jobbik mutatni kívánt imázsán kívül eső urizálást Borsodi Bivaly márkájú sörrel ünnepelték, amelynek alkoholtartalma hatszázalékos, vagyis megegyezik annak a borsodi választókörzetnek a számával, ahol a Jobbik versenyben van az időközi választási győzelemért. Emellett pedig utal a pártelnök tágabb szülőhelyére is. Brenner Koloman, az Országgyűlés frissen megválasztott jobbikos elnöke állítólag fennhangon fel is hívta a figyelmet erre az egybeesésre, ám a lap szerint a helyeslő kurjantások mellett olyan is akadt, akit

Erre kicsit borúsabbá vált a hangulat, és Nunkovics Tibor honatya meg is feddte az illetőt, amiért ilyesmit ki mert egyáltalán mondani.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó:MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.