Pesti Srácok

Michelle Obama elmondta: bár Biden rettenetes alelnök volt, elnöknek tuti jó lesz

Michelle Obama elmondta: bár Biden rettenetes alelnök volt, elnöknek tuti jó lesz

Barack Obama felesége, az egykori First Lady, a demokraták négynapos elnökjelölt-állító konvenciójának első napján kritizálta a jelenleg regnáló elnököt. Hosszas beszédében többek közt elmondta: bezzeg mikor a férje volt az elnök, akkor mindenki jobban élt (mármint ugye Amerikában, a Közel-Kelet nem számít). Azt is elmondta, a férjével karöltve küzdöttek azért, hogy az ebola ne legyen világjárvány, emellett persze kijátszotta az afroamerikai nő-kártyát is, mondván, ha ő mond valamit, akkor az biztosan úgy is van.

A négynapos, a koronavírus-járvány miatt teljes egészében virtuálisan zajlik a demokraták jelöltállító eseménye. A Demokrata Párt konvenciója a wisconsini Milwaukee-ban kezdődött helyi idő szerint hétfőn este. Ezen az eseményen döntenek véglegesen a párt elnökjelöltjéről, aki a jelenlegi elnök, a republikánus Donald Trump kihívója lesz a november 3-i választáson. Noha Biden az egyetlen jelölt, a konvenciónak formálisan is meg kell szavaznia őt. Több prominens demokrata is jelen lesz, és Bident támogatja majd az eseményen. A demokraták elnökjelöltje mellett Michelle Obama is kampányolt – írja az Euronews. Az egykori First Lady hosszú beszédben fejtette ki, hogy miért gondolja úgy, Trump nem megfelelő az elnöki pozícióra, hiszen neki, mint Barack Obama feleségének, nagy a hozzáértése a témához.

– fogalmazott az egykori elnök felesége.

PestiSracok facebook image
– tette hozzá.

Michelle Obama úgy fogalmazott: "nehéz időket élünk, ami mindenkiben másképp csapódik le. Tisztában vagyok vele, hogy szép számmal vannak olyanok, akiknél most a politika, az elnökjelölt-állítás a legutolsó, amivel foglalkozni szeretnének. Tökéletesen megértem őket. De azért vagyok itt, mert nagyon szeretem ezt az országot és nagyon fáj látnom, hogy ennyien szenvednek itt."

– mondta az egykori First Lady.

Obama alatt minden szebb és jobb volt, most viszont már a rendszerszintű rasszizmussal küzdenek az emberek

– fogalmazott Michelle Obama. Hozzátette: Négy évvel később az ország állapota gyökeresen megváltozott: több mint 150 ezer ember halt meg, a gazdaság romokban hever egy vírus miatt, "amelyet olyan sokáig alábecsült az ország jelenlegi vezetője". Milliók veszítették el a munkájukat. Az egészségbiztosításukat. Napi gondokkal küzdenek az emberek.

Nem lehet persze kihagyni a szokásos liberális mantrákat sem, éppen ezért Michelle Obama szót emelt a rasszizmus ellen is, no és elmondta: azért is Trump a hibás, mert sokan lázadoznak a maszkviselés ellen.

– mondta. Hozzátette: ő csak egy afroamerikai nő, aki a demokrata elnökjelölt-állító konvención beszél.

– mondta.

Michelle Obama szerint Joe Biden alelnöknek rettenetes volt, de azért elnöknek majd jó lesz

– fogalmazott Michelle Obama hozzátéve: Biden elismeri a tudomány állításait, és soha nem fog a szemükbe hazudni. Okos terveket sző és képes összetartani egy hozzáértő csapatot.

Euronews / Fotó: MTI/AP/Democratic National Convention

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.