michelle obama
Michelle Obama elmondta: bár Biden rettenetes alelnök volt, elnöknek tuti jó lesz
Barack Obama felesége, az egykori First Lady, a demokraták négynapos elnökjelölt-állító konvenciójának első napján kritizálta a jelenleg regnáló elnököt. Hosszas beszédében többek közt elmondta: bezzeg mikor a férje volt az elnök, akkor mindenki jobban élt (mármint ugye Amerikában, a Közel-Kelet nem számít). Azt is elmondta, a férjével karöltve küzdöttek azért, hogy az ebola ne legyen világjárvány, emellett persze kijátszotta az afroamerikai nő-kártyát is, mondván, ha ő mond valamit, akkor az biztosan úgy is van. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott. Vályi dührohama: az újságírók már mocskot és szart dobálnak
Noha, Vályi már patkány módon próbált elmenekülni a felelősség elől, azonban a tényeket minden kísérlete ellenére sem tudta elferdíteni.