Pesti Srácok

Nem fogy a Skoda, összesen harminc százalékkal visszaesett a személyautógyártás Csehországban

Nem fogy a Skoda, összesen harminc százalékkal visszaesett a személyautógyártás Csehországban

Július végéig 586 333 személygépkocsit gyártottak az idén Csehországban, éves összehasonlításban ez 29,7 százalékos csökkenést jelent – közölte a cseh autóipari szövetség hétfőn Prágában.

A legnagyobb cseh autógyár, a Skoda Auto 390 933 autót gyártott, 23,7 százalékkal kevesebbet, mint a tavalyi év első hét hónapjában. Az egész idei évben az autóipari szövetség minimálisan 20 százalékos termeléscsökkenéssel számol. A várakozások szerint az őszi hónapok kedvezőbbek lesznek ugyan, de a koronavírus-járvány okozta tavaszi kiesést már nem lehet pótolni. A Skoda mellett a TPCA autógyár is a szokásos augusztusról júliusra előrehozta a nyári szabadságokat, hogy ezzel is enyhítse a helyzetet.

A francia-japán TPCA július végéig 80 660 kiskocsit gyártott, 40 százalékkal kevesebbet mint a múlt év azonos időszakában. A dél-koreai Hyundai 114 740 autóval 39 százalékos termeléscsökkenést könyvelt el. Bohdan Wojnar, az autóipari szövetség elnöke szerint már feltétlenül szükség lenne az állam újabb segítségére, beavatkozására, mert az autógyárak csökkentett termelése negatív hatást gyakorol az egész cseh iparra.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Bohdan Wojnar.

A csehországi autóbuszgyártás az első hét hónap alatt 8 százalékkal 2728 legyártott darabra esett vissza. A korábban nagyon népszerű Jawa motorkerékpárokból az idén csak 278 darabot állítottak elő, ami éves összehasonlításban 69,9 százalékos visszaesés.

Forrás és kiemelt kép: MTI

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."