Pesti Srácok

Nógrádi György: Trump nehéz helyzetbe került a járvány miatt

Nógrádi György: Trump nehéz helyzetbe került a járvány miatt

Nehéz helyzetbe került Donald Trump amerikai elnök a koronavírus-járvány miatt – mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szombat reggel, az M1 aktuális csatornán. Szavai szerint ugyanakkor Trump pozícióit erősíti a novemberi elnökválasztáson, hogy demokrata párti kihívója, Joe Biden alkalmatlan.

A szakértő elmondta, hogy az elmúlt három és fél évben Donald Trump rendkívül sikeres volt: az amerikai gazdaság jól szerepelt, és az ország egyértelműen a világ vezető hatalmaként tűnt fel például a katonai kiadások terén és a kutatás-fejlesztésben is. Ugyanakkor a koronavírus-járvány alatt 30 százalékkal esett vissza az Egyesült Államok GDP-je, így néhány hónap alatt kiélezetté vált a novemberi elnökválasztás.

– fogalmazott Nógrádi György. Megjegyezte: Biden 77 éves, és már előre bejelentették, hogy ha győz, csak egy ciklusra vállalja az elnökséget. Nógrádi György kitért arra is: nagyon nagy valószínűséggel nem halasztják el a járvány miatt a választást, de annak kimenetele jelenleg kétesélyes.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Krizsán Csaba/MTI

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."