Pesti Srácok

Olyan eseményről tudósított az újpesti önkormányzati lap, amelyet amúgy elhalasztottak

null

Az Újpest Média főszerkesztője, a jobbikos felügyelet alatt álló portál, az Alfahír korábbi újságírója, Balogh Gábor írt egy tudósítást az egyik újpesti eseményről, a probléma csak annyi volt ezzel, hogy az eseményt elhalasztották, azaz a főszerkesztő egy olyan konferenciáról tudósított, ami meg sem történt.

A pártdelegáltként érkezett főszerkesztő, Balogh Gábor írt egy tudósítást egy múlt csütörtöki rendezvényről, pontosan leírta, hogy kik voltak ott, nagyjából miről beszéltek, még olyat is írt, hogy volt olyan, akit bár meghívtak, de nem ment el. A bökkenő csupán annyi, hogy az eseményt végül keddre halasztották.

– véleményezte a történéseket Wintermantel Zsolt korábbi polgármester, aki szerint az önkormányzati választások után érkező Balogh Gábor főszerkesztőnek távoznia kell az újságtól. A volt újpesti polgármester szerint évente több, mint 200 millió forintból gazdálkodik az Újpest Média. Wintermantel megjegyzi, hogy a dolog pikantériáját tovább növeli, hogy ugyanazon lapszám vezércikkében ugyanaz a főszerkesztő „a mai újságírás silányságáról” és az Újpesti Napló, mint egyedüli városi újság megújulása kapcsán, a roppant nagy felelősségükről értekezik.

PestiSracok facebook image

– zárja sorait Wintermantel.

Forrás: Mandiner; a kiemelt képen pedig Balogh Gábor pártja logójának előterében bizonygatja oly' nagy függetlenségét

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.