Pesti Srácok

Rátóti Zoltán: Az ellenzék a köztörvényes bűnözőknek is nagyobb bizalmat szavaz, mint a kormánynak?

Rátóti Zoltán: Az ellenzék a köztörvényes bűnözőknek is nagyobb bizalmat szavaz, mint a kormánynak?

Rátóti Zoltán Jászai Mari-díjas színész, a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának tagja a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta: az előzményeket tekintve nem érte váratlanul őket a reakció. Mint ismert: a Színház- és Filmművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzata nem fogadja el a megválasztott kuratóriumot, miután kiderült, hogy Vidnyánszky Attilát választották meg elnöknek.

Rátóti Zoltán hozzátette: a döntés szeretné átalakítani a jelenlegi rendszert, várható volt, hogy lesz ellenállás. Szerinte végre lehet higgadtan beszélni erről a kérdésről, hiszen – mint mondta – a közéletben áldatlan állapotok alakultak ki az utóbbi években; az ellenzék a köztörvényes bűnözőknek is nagyobb bizalmat szavaz, mint a kormánynak. A kuratóriumi tag szeretne megnyugtatni mindenkit, aki ellenük nyilatkozatokat tesz, egyben szorgalmazta a visszatérést egy olyan alapvetéshez, amely mindkét oldal számára elfogadható: az egyetemet elvégző művészjelöltek a nemzeti kultúra letéteményesei kellene, hogy legyenek.

– fogalmazott Rátóti Zoltán. Hangsúlyozta: senki nem szándékozik megingatni az egyetem önállóságát, illetve nem cél a jelenlegi oktatási rendszer felforgatása. Kijelentette: biztos benne, hogy az egyetemen tanítók közül senki nem válik földönfutóvá.

PestiSracok facebook image

Gyurcsány Ferenc DK-elnök a napokban azt üzente a kuratóriumnak és Rátóti Zoltánnak: Vidnyánszky és társai addig maradnak, amíg Orbán, sőt, minden értelemben földönfutók lesznek. Kijelentéseivel kapcsolatban Rátóti azt mondta: Gyurcsány veszélyes és káros területre terelte ezt a témát. Véleménye szerint nem veszélytelen egy ilyen fenyegetés, de nem akar vele foglalkozni.

– mondta. Kiemelte: arról például senki nem beszél, hogy komoly béremelést is terveznek.

Forrás: hirado.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.