Pesti Srácok

Szakács Árpád Lancea Regis-díjat kapott

null

Nagyboldogasszony napján, az esztergomi királyi palotában és kápolnában, Szent István szülőhelyén Szakács Árpádnak adták át szombaton a Lancea Regis-díjat, amellyel a Magyar Időkben és a Magyar Nemzetben megjelent írásait díjazták az újságírónak. Az ünnepélyes ceremóniára a királyi kápolnában került sor, ahol Koditek Pál helyi városvédő elmondta: a falak között egykoron Árpád-házi királyok és szentek éltek, a kápolna pedig a világ egyik legfontosabb építészeti különlegessége is egyben – írja a magyarnemzet.hu.

Szakács Árpád munkásságát Somogyi Győző festőművész, a nemzet művésze méltatta. Mint fogalmazott, a díjazott az elmúlt évtizedek legfontosabb cikksorozatát jegyezte, amiben egyedülálló módon mutatta be azt az ellenséges kulturális térfoglalást, ami Magyarországon végbement. Hangsúlyozta: a globális erők a kultúrán keresztül próbálják a nemzeti létet, a nemzetállami kereteket megszüntetni, ezeket a törekvéseket pedig eddig egyedül Szakács Árpád merte feltárni és megjelentetni.

– tette hozzá Somogyi Győző. Ezt követően Szakács Árpád a nagyteremben, a magyar királyok tróntermében mondott ünnepi beszédet, ahol Csoóri Sándor, Csurka István és Németh László gondolatait idézte meg és helyezte jelenkori kontextusba. Szerinte az elmúlt tíz év kulturális vonalon százéves viszonylatban is kiemelt kudarcként értékelhető. Felhívta a figyelmet:

PestiSracok facebook image

Csurka Istvánra utalva azt mondta:

Szakács Árpád szerint hatását tekintve a konzervatív oldal jórészt kiszorult a kulturális világból és a kulturális véleményformálásból, a nagy költségvetésű intézmények, lapok közéleti tematizálásra, vitákra még nem mindig alkalmasak. Mint mondta:

Szakács Árpád Ravasz László püspök gondolataira hívta fel a figyelmet, aki szerint

Szakács Árpád hozzátette:

Az újságíró összefüggéseket mutatott ki az 1918–1919-es összeomlás és a jelenlegi folyamatok között.

– zárta beszédét az újságíró. Az ünnepi eseményt Dörner György Kossuth-díjas színművész Dsida Jenő Tekintet nélkül című versével zárta. A Somogyi Győző által megrajzolt, Szakács Árpádnak odaítélt oklevelen ez áll:

A díjazott továbbá megkapta a középkori magyar pénzverés egyik legszebb emlékét, az Esztergomban vagy Székesfehérvárott, Szent István király által veretett Lancea Regis feliratú dénár korhű másolatát. A Lancea Regis díjat mások mellett eddig olyan személyiségek kapták meg, mint Andrásfalvy Bertalan Széchenyi-díjas magyar néprajzkutató-egyetemi tanár, művelődési és közoktatási miniszter, Kocsis István, író-történész-drámaíró, vagy Ádám Barnabás honvéd koronaőr ezredes. A 2008-ban alapított Societas Lancea Regis nevét a Szent István király által Esztergomban veretett első magyar ezüstpénzen olvasható köriratról kapta. A társaság fő célkitűzése az Árpád-ház, mint a szent királyok jelenkori kultuszának képviselete, jelvényeinek és szent ereklyéinek megismertetése, megvédelmezése és jövőbeni átörökítése – fogalmaz a lap.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.