Pesti Srácok

Szakértő: A gyenge libanoni állam is felelős a robbanásért

Szakértő: A gyenge libanoni állam is felelős a robbanásért
Bejrút, 2020. augusztus 5. A pusztítás nyomai a bejrúti kikötőben történt előző napi hatalmas robbanást követően 2020. augusztus 5-én. A detonáció következtében legkevesebb száz ember életét vesztette, több mint négyezren megsebesültek. A robbanások okát nem tudni. MTI/EPA/Vael Hamzeh

A gyenge libanoni állam, illetve annak intézményei nem voltak képesek kezelni a helyzetet, ezért is következhetett be a keddi bejrúti robbanás – mondta Szalai Máté, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója csütörtökön, az M1 aktuális csatornán.

A kutató elmondta, hogy az országban három nagy felekezeti tömb van, a síita, a szunnita és a keresztény; ezek egyezségén múlik az állam vezetése. Most az látható, hogy a három közösség hatalommegosztásán nyugvó rendszer működésképtelennek bizonyult, és az országot komoly gazdasági nehézségek is sújtják, ráadásul mintegy másfélmilliónyi szíriai menekült is van Libanonban. Szalai Máté kifejtette, hogy az államadósság a nemzeti össztermék 150 százalékát teszi ki, és hiperinfláció sújtja az országot: a libanoni font az értékének a 80 százalékát elvesztette. Az állam gyengeségét mutatja az is, hogy egy bejrúti raktárban több ezer tonnányi, rendkívül robbanásveszélyes műtrágya-alapanyagot tároltak.

– fogalmazott.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Vael Hamzeh

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.