Pesti Srácok

Szegregációval harcolna az egyetemeken a BLM a rasszizmus ellen

Szegregációval harcolna az egyetemeken a BLM a rasszizmus ellen

A Black Lives Matter mozgalom éppen azért indult útjára, hogy küzdjön a faji elnyomás ellen. Ugyanakkor számos esetben úgy tűnik, hogy a mozgalom képviselői céljaikat épp a szegregáció eszközével kívánják elérni. Van például olyan egyetem, ahol faji alapon hoznának létre a diákoknak kollégiumot – írja a V4NA.

A Black Lives Matter mozgalom miatt még inkább a reflektorfénybe került a rasszizmus kérdése, főleg az Egyesült Államokban, de lényegében az egész világon. A baloldali ideológiának behódoló emberek sokszor még azt is rasszistának titulálják, amivel egészen eddig semmi problémájuk nem volt. Rasszistává vált már például a szörfözés, a klasszikus zene, a tejfelirat, illetve a matematika is.

https://twitter.com/BruceBernard11/status/1297940711447367688?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1297940711447367688%7Ctwgr%5E&ref_url=https%3A%2F%2Fv4na.com%2Fhu%2Feditpost%2FchBg0mjjqx

Bár a BLM éppen a faji elnyomás ellen jött létre, céljaik elérésében sok esetben mégis szegregációt, azaz faji elkülönítést alkalmaznak. Legutóbb éppen a New York-i Egyetem (NYU) diákjai álltak be azok sorába, akik a szegregációval akarnak harcolni a rasszizmus ellen. Az egyetem diákjai azt kérik egy petícióban, hogy alkalmazzanak faji szegregációt a kollégiumoknál, azaz különítsék el a különböző származású diákokat.

https://twitter.com/NickAdamsinUSA/status/1298023958760116225?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1298023958760116225%7Ctwgr%5E&ref_url=https%3A%2F%2Fv4na.com%2Fhu%2Feditpost%2FchBg0mjjqx

Mint kiderült, az ötlet már 2002-ben felmerült az NYU-n, hogy szállásolják el az afro-amerikai diákokat együtt, mert úgy erősebbek tudnak lenni. Bár az ötletet akkor elvetették, az ügyben jövő ősszel megkezdődhetnek a tárgyalások; erről John Beckman, az egyetem szóvivője nyilatkozott júliusban. Érdekes módon azonban augusztus végén Beckman már mást mondott: akkor egy közleményben azt írta, az NYU-n soha nem volt és nem is lesz olyan kollégium, amely bárkit faji alapon kizár.

https://twitter.com/spikedonline/status/1299180030917050368?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1299180030917050368%7Ctwgr%5E&ref_url=https%3A%2F%2Fv4na.com%2Fhu%2Feditpost%2FchBg0mjjqx

Júniusban a texasi Rice Egyetemen is azt követelte a diákok egy csoportja, hogy hozzanak létre egy úgynevezett „Fekete Házat” a kampuszon. Ezt kifejezetten fekete bőrű tanulóknak szánnák; a kezdeményezők így akarnak küzdeni a szisztematikus elnyomás és az egyenlőtlenség ellen.

Forrás: V4NA, Fotó: MTI/AP/Alberto Pezzali

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.