Pesti Srácok

Szombattól pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária és a Könyves Kálmán körúton

Szombattól pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária és a Könyves Kálmán körúton

Villamospálya-felújítás miatt mától három hétig pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária körút és a Könyves Kálmán körút egy-egy szakaszán. A munkálatok a gépkocsival közlekedőket is érintik: a villamospótló autóbuszok haladását a Könyves Kálmán körúton, illetve a Hungária körúton észak felé a Népligettől a Szörény utcáig, valamint dél felé a Szörény utcától a Mester utcáig autóbusz forgalmi sáv segíti, ezért az autóval közlekedőknek kevesebb hely marad.

A Budapesti Közlekedési Központ korábbi tájékoztatása szerint augusztus 8. és 21. között az 1-es villamos két szakaszra osztva, a Bécsi út/Vörösvári út felől a Puskás-stadionig, Kelenföld vasútállomás felől pedig csak a Közvágóhídig közlekedik. A kimaradó szakaszon, a Közvágóhíd és a stadion között az 1-es jelzésű pótlóbusz viszi az utasokat. A 153-as busz pedig meghosszabbított útvonalon, a Gazdagréti tér és a Népliget között közlekedik, így az Infoparkból közvetlenül el lehet jutni a népligeti csomóponthoz.

Augusztus 22. és 28. között az 1-es villamos továbbra is két szakaszra osztva, de ekkor már a Bécsi út/Vörösvári út–Puskás-stadion, valamint a Kelenföld vasútállomás–Népliget szakaszon közlekedik. A kimaradó szakaszon, a Népliget és a Puskás-stadion között az 1-es jelzésű pótlóbusszal lehet utazni. Hozzátették: a felújítás a gépkocsival közlekedőket is érinti. A villamospótló autóbuszok haladását a Könyves Kálmán körúton, illetve a Hungária körúton észak felé a Népligettől a Szörény utcáig, valamint dél felé a Szörény utcától a Mester utcáig autóbusz forgalmi sáv segíti, ezért az autóval közlekedőknek kevesebb hely marad.

Forrás: MTI; Fotó: BKK

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.