Pesti Srácok

Von der Leyen további magyarázatot vár az ír uniós biztostól annak golfozásos botrányára

null

Az Európai Bizottság elnöke további magyarázatot vár Phil Hogan ír uniós biztostól a járványügyi előírások megsértése miatt – közölte Dana Spinant illetékes szóvivő a brüsszeli testület hétfői sajtótájékoztatóján.

Hogan vasárnap közzétett közleményében bocsánatot kért azért, mert augusztus 17-én részt vett az ír parlament golfegyesületének vacsorarendezvényén, amely nem felelt meg az egészségügyi előírásoknak, továbbá közfelháborodást is keltett országában. Az uniós szóvivő elmondása szerint a kereskedelemért felelős ír biztos részletes jelentésben számolt be vasárnap a bizottság elnökének a szóban forgó rendezvényről, valamint arról is, hogy miért lépett be olyan írországi területre, amely helyi, a vírus terjedésnek megelőzését szolgáló vesztegzár alatt volt. A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy az uniós biztost múlt hétfőn a rendőrség azért állította meg, mivel mobiltelefonon beszélgetett vezetés közben az írországi Galway felé, útban a golfeseményre.

– mondta a szóvivő. Hozzátette, hogy Hogan azért állt meg a vesztegzár alatt lévő Kildare megyében lévő lakásánál útban az eseményre, hogy magához vegye munkájához szükséges dokumentumait.

PestiSracok facebook image

– húzta alá a szóvivő. Micheal Martin kormányfő vasárnap bejelentette, hogy a botrány miatt összehívják az ír törvényhozást és sürgette Hogant, hogy fontolja meg a lemondást. A biztos környezetéből azonban olyan nyilatkozatok hangzottak el, hogy nem kíván tisztségétől megválni. Múlt pénteken Dara Calleary ír mezőgazdasági miniszter már beadta lemondását, mert részt vett a mintegy nyolcvanfős rendezvényen. Az ír kabinet csütörtökön fogadott el új korlátozó intézkedéseket, miszerint az esküvőket, istentiszteleteket és egyes kulturális eseményeket leszámítva, legfeljebb hat főben maximalizálták a beltéri rendezvények résztvevőinek számát. Az ír kormányt is sokan bírálják az általuk rosszul kommunikált, és ellentmondásosnak tartott új intézkedések miatt. Az országból eddig 27 969 fertőzöttet és 1777 halálesetet jelentettek, a Johns Hopkins egyetem hétfői statisztikái szerint.

Forrás: MTI; kiemelt kép: MTI/EPA pool/Stephanie Lecocq

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.