Pesti Srácok

Washington szankciókkal sújtotta Hongkong vezetőjét és egyes tisztségviselőit

Washington szankciókkal sújtotta Hongkong vezetőjét és egyes tisztségviselőit

Az amerikai kormányzat szankciókkal sújtotta Hongkong vezetőjét és egyes tisztségviselőit – jelentette be pénteken az amerikai pénzügyminisztérium. A büntető intézkedések Carrie Lamot, a kínai különleges közigazgatási terület vezetőjét, és 11 hongkongi, illetve kínai tisztségviselőt sújtanak a nemrégiben bevezetett nemzetbiztonsági törvény miatt.

– olvasható a Steven Mnuchin pénzügyminiszter által aláírt közleményben, amely hangsúlyozza, hogy az amerikai kormányzat minden eszközét és felhatalmazását felhasználja, hogy felelősségre vonja azokat, akik aláássák Hongkong autonómiáját. A közlemény szerint Carrie Lam "közvetlenül felelős a szabadság és a demokratikus folyamatok elfojtását célzó kínai politika megvalósításáért". A Pekingben elfogadott nemzetbiztonsági törvény ugyanis – a közleményben is kifejtett amerikai álláspont szerint – megteremtette minden, Peking által "barátságtalannak" tartott egyén és sajtótermék cenzúrázásának lehetőségét. A szankciók Carrie Lam mellett sújtják még Chris Tang hongkongi rendőrfőnököt, John Lee biztonsági vezetőt és a Kínai Kommunista Párt, valamint a kínai kormány több vezető tisztségviselőjét. A büntető intézkedések értelmében befagyasztják az érintettek esetleges amerikai vagyonát, és megtiltják amerikai állampolgároknak és intézményeknek, hogy üzleti kapcsolatokat létesítsenek velük.

A szankciós intézkedést párt órával azt követően hozták meg Washingtonban, hogy Donald Trump amerikai elnök 45 nap múlva életbe lépő rendeletet írt alá, amelyben amerikai vállalatoknak megtilt minden tranzakciót a kínai Bytedance céggel, amelynek tulajdonában van a TikTok videómegosztó és a WeChat üzenetküldő szolgáltató.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Miguel Candela

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.