amerikai szankciók
Az Egyesült Államok szankcióval sújtott orosz kommunikációs cégeket
Az Egyesült Államok szankcióval sújtott szerdán két orosz magánszemélyt és az általuk vezetett, illetve alapított két kommunikációs vállalkozást valótlan információk terjesztéséért külföldön.Belgrád számára nem léteznek a boszniai szerbek elleni amerikai szankciók
Szerbia figyelmen kívül hagyja azokat a szankciókat, amelyeket néhány boszniai szerb politikus ellen vezetett be az Egyesült Államok – jelentette ki pénteken Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök.Vučić reagált a szerb kémfőnök szankcionálására: A Fehér Házban találtak kokaint, nem a szerb hírszerzésnél
Az amerikaiak szankciókat vezettek be a szerb hírszerzés vezetője ellen – na, nem bűnügyek miatt, hanem azért, mert szerintük Aleksandar Vulin túl közel áll Oroszországhoz. Ezt mondta Aleksandar Vučić szerb elnök, arra reagálva, hogy Washington szerint Vulin visszaél hivatali helyzetével, nemzetközi szervezett bűnözési tevékenységben és drogkereskedelemben vesz részt, pozícióját pedig arra használja, hogy Moszkvának nyújtson segítséget. Az államfő arra is felhívta a figyelmet, hogy nem Vulinnál találtak a napokban kokaint, hanem a Fehér Házban, így talán érdemesebb volna, ha Washington a saját háza táján sepregetne.Orosz követség Pressman sajtótájékoztatójáról: az '56-os szabadságharcosok örökösei elutasítanak minden külső nyomásgyakorlást
Némileg visszatetsző, hogy David Pressman amerikai nagykövet után most már az orosz nagykövetség is az 1956-os hősökkel példálózik, miközben egymást oltják. Ezúttal ugyanis az orosz nagykövetség reagált az amerikai nagykövet szerdai szankciós sajtótájékoztatójára, hogy 1956 örökösei ismételten bizonyították, ellenállnak minden külső elnyomásnak. Mindenesetre a diplomáciai adok-kapokban most az oroszok gyomroztak egyet...A rendkívül jól értesült és "független" 444 szerint sajtótájékoztatót tart David Pressman amerikai nagykövet szerdán, ahol hazánk megbüntetése is téma lehet
A rendkívül független és objektív 444 valahogy mindig jóban van a liberális és baloldali ügyeket illetően, így David Pressman amerikai nagykövet várható szerdai sajtótájékoztatójáról is tőlük tudhat a nagyvilág. A véletlen egybeesések időszaka ez, hiszen az utóbbi napokban „Ruszkik haza” feliratú plakátok jelentek meg országszerte, pont az amerikai nagykövetség támogatásával.Magyarországot a békepártisága miatt szankcionálná a Biden-adminisztráció
A Biden-féle amerikai adminisztráció a hírek szerint szankciókat tervez bevezetni Magyarországgal szemben a háború kapcsán képviselt békepárti álláspontja miatt – írja Deák Dániel a közösségi oldalán. A XXI. Század Intézet vezető elemzője felhívta a figyelmet bejegyzésében arra, hogy az amerikai fél azt akarja elérni, hogy Magyarország minden gazdasági kapcsolatát adja fel Oroszországgal és álljon be a sorba a több európai ország közé. Ha ez nem lenne elég, kiderült az is, hogy magyar vezetőket hallgattak le.Újabb szankciókkal sújtotta az USA a Wagner orosz fegyveres csoportot
Az Egyesült Államok pénzügyminisztériuma csütörtökön újabb szankciókkal sújtotta az ukrajnai harcokban is jelentős szerepet vállaló, jelentős nemzetközi bűnszervezetnek minősített Wagner orosz katonai magáncéget.Letartóztatták a volt FBI-tisztviselőt, a vád szerint egy orosz oligarchának dolgozott
A hétvégén letartóztatták az FBI egy korábbi vezető tisztviselőjét, akit azzal vádolnak, hogy a szankciókkal sújtott orosz oligarchának, Oleg Gyeripaszkának dolgozott, írja a Reuters.Washington szankciókat szabott ki több, főleg kínai cégre, amiért iráni kőolajtermékekkel kereskedtek
Az Egyesült Államok szankciókat szabott ki több, főleg kínai cégre, amiért az egyik legnagyobb iráni kőolajkereskedő rajtuk keresztül több millió dollár értékben értékesített kőolajat és származékait a kelet-ázsiai térségben – derült ki az amerikai pénzügyminisztérium hétfői közleményéből.Ajánljuk még