Pesti Srácok

Washington szankciókat szabott ki több, főleg kínai cégre, amiért iráni kőolajtermékekkel kereskedtek

null

Az Egyesült Államok szankciókat szabott ki több, főleg kínai cégre, amiért az egyik legnagyobb iráni kőolajkereskedő rajtuk keresztül több millió dollár értékben értékesített kőolajat és származékait a kelet-ázsiai térségben – derült ki az amerikai pénzügyminisztérium hétfői közleményéből.

A büntetőintézkedés értelmében a négy hongkongi, egy szingapúri és egy egyesült arab emírségekbeli vállalat minden vagyonát befagyasztják az Egyesült Államokban. Emellett tilalmat vezetnek be a cégek termékeinek megvételére és felhasználására, azok ugyanis Washington szerint hozzájárultak a Perzsa-öbölbeli Petrolkémiai Ipari és Kereskedelmi Vállalat nevű iráni brókercég kőolaj-értékesítéséhez.

Joe Biden amerikai elnök 2021-es hivatalba lépése óta tartózkodott attól, hogy szankciókat szabjon ki azon kínai vállalatokra, amelyek részt vesznek az iráni olajkereskedelemben az iráni nukleáris megállapodás újraélesztésének reményében. A 2015-ben létrejött megállapodás újraélesztése, amely után az Egyesült Államok is feloldaná az Iránra kivetett büntetőintézkedéseket, amennyiben Teherán visszafogja atomprogramját, mindeddig nem volt sikeres, ezért Washington erőfeszítéseket tett arra, hogy minél inkább csökkentsék Irán olajból származó jelentős bevételét.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Brian Nelson, a pénzügyminisztérium terrorelhárításért és pénzügyi hírszerzésért felelős államtitkára. Hozzátette:

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Abedin Taherkenareh

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.