Pesti Srácok

WHO: A lazább magatartásnak is köszönhető a járvány újabb előretörése

WHO: A lazább magatartásnak is köszönhető a járvány újabb előretörése

Az intézkedések enyhülésének, a gyakoribb tesztelésnek és a nyári szabadságok idején tanúsított lazább magatartásnak is köszönhető a koronavírusos fertőzöttek számának újbóli emelkedése Európában – mondta csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyik járványügyi szakértője.

– hangsúlyozta Richard Peabody, a WHO európai szervezete nagy veszélyességű patogén anyagokkal foglalkozó kutatócsoportjának vezetője. A szakosított ENSZ-szervezet 55 európai és közép-ázsiai országot magában foglaló összesítése szerint Európában a világjárvány kezdete óta közel 3,7 millió fertőzöttet jelentettek, közülük 218 383 ember halt meg. Mike Ryan, a WHO veszélyhelyzeti igazgatója szerint a koronavírus elleni harc lényege, hogy megakadályozzák, hogy a gócokon belüli fertőzés ne váljék közösségi szintű fertőzéssé. A WHO főigazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz arra figyelmeztetett, hogy védőoltás-nacionalizmus fenyeget a világjárvány ellenszere elleni kutatás hevében. A SARS-CoV-2 nevű vírus eddig a világban közel 20,7 millió embert fertőzött meg.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta közleményében Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.