Pesti Srácok

Egyeztetések kezdődnek az alapkutatások támogatási rendszerének finomhangolásáról

Egyeztetések kezdődnek az alapkutatások támogatási rendszerének finomhangolásáról

Egyeztetések kezdődnek az alapkutatások támogatási rendszerének finomhangolásáról – tájékoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szombat reggel az MTI-t.

A közlemény szerint Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kezdeményezésére még szeptemberben egyeztetések kezdődnek az innovációs tárca, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) vezetősége között az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramokhoz (OTKA) köthető pályázatok bírálati folyamatáról. A párbeszéd célja az idén kísérleti jelleggel bevezetett tudományos értékelési rendszer finomhangolása annak érdekében, hogy az a jövőben még hatékonyabban tudja segíteni a bírálók munkáját, és használatát széleskörű szakmai konszenzus övezze. Az MTA, mint a hazai tudományos közösség legfelsőbb testülete így az eddiginél jelentősebb szerephez juthat az OTKA-pályázatok megújuló rendszerében – írták.

A jövő évi kiírás nagyobb keretösszeggel, érdemi egyszerűsítésekkel segítheti a kutatások hatékony finanszírozását, a források jobb hasznosulását. A 2021-es OTKA-pályázatok feltételeit a minisztérium a kollégiumok és a tudományos közösség képviselőivel közösen, 2020 őszén dolgozza ki. Azt írták, az OTKA-pályázatok elsődleges célja a kutatói kiválóság támogatása. Ennek tudományosan is alátámasztott, objektív mércéje az érdemi mennyiségű publikáció, a publikációk idézettsége, ezen belül kiemelten a független hivatkozások száma. A cél olyan kutatások támogatása, amelyek vezető kutatói sokat és jó minőségben publikáltak, így várhatóan a jövőben is jól fognak teljesíteni a tudományterületükön. A nemzetközileg versenyképes kutatási projektek kiválasztásának alapvető feltétele, hogy az értékelés szakmai szempontjai olyan eszközrendszerrel egészüljenek ki, amely objektív mutatókon keresztül teszi mérhetővé a tudományos teljesítményt hangsúlyozta az innovációs tárca.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.