Pesti Srácok

Felfüggesztett szabadságvesztés haditechnikai eszközökkel kapcsolatos költségvetési csalás ügyében

Felfüggesztett szabadságvesztés haditechnikai eszközökkel kapcsolatos költségvetési csalás ügyében

Jogerősen felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki csütörtökön a Fővárosi Törvényszék egy haditechnikai eszközökkel összefüggő több százmilliós költségvetési csalás miatt indult ügyben – tudatta a törvényszék sajtóosztálya közleményben.

Az ítélet szerint az elsőrendű vádlott kft.-je nevében vállalta, hogy az Európai Regionális Fejlesztési Alapból és a hazai központi költségvetésből származó vissza nem térítendő támogatás igénybevételével lőszer gyártására és tárolására alkalmas speciális haditechnikai intermodális logisztikai és felújító központot épít. A vádlott valótlan tartalmú számlák alapján támogatási összegeket igényelt és szerzett meg, amivel több mint 130 millió forint vagyoni hátrányt okozott, a veszélyeztetett érték pedig ezen túlmenően meghaladta a 140 millió forintot.

Az elsőrendű vádlott beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A törvényszék a törvénynek megfelelően nem vizsgálta a vádirati tényállás megalapozottságát, bizonyítást nem folytatott le, így a csütörtöki előkészítő ülésén egy év – 3 év próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre, 1 millió 50 ezer forint pénzbüntetésre és három év gazdasági társaságban betöltött vezető tisztségviselői foglalkozás gyakorlásától eltiltásra ítélte az elsőrendű vádlottat költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt. Az ítéletet az ügyész, a vádlott és annak védője is tudomásul vette, így az jogerős.

A büntetés kiszabásakor a törvényszék enyhítő körülményként vette figyelembe a vádlott büntetlen előéletét, beismerését, megbánó magatartását és azt, hogy az általa okozott 131 millió forint vagyoni hátrányt teljes egészében megtérítette. A törvényszék folytatja az eljárást a másodrendű vádlott ügyében, aki az ügyészség szerint az általa képviselt kft. nevében fiktív számlákat állított ki.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI; a kép illusztráció

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.