Pesti Srácok

Jó hír az ingázóknak, könnyebb lesz átlépni a román határon

null

Klaus Iohannis román elnök pénteken kihirdette azt a jogszabályt, amely megkönnyíti a határátlépést a koronavírus-járvány idején az ingázóknak, akik különleges bánásmódban részesülnek. A törvényt az RMDSZ politikusa, Szabó Ödön terjesztette be, szerinte ezzel az intézkedéssel a határ mentén dolgozók régi álma vált valóra.

A román képviselőház szeptember elején fogadta el a jogszabályt, július végén a szenátus is megszavazta, így már csak az elnöktől függött, hogy hatályba léphet-e. A Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) képviselő Szabó Ödön parlamenti képviselő által beterjesztett törvény egyebek mellett azt szabályozza, hogy a naponta határátlépésre kényszerülő ingázók családtagjaikkal együtt – így az ingázó iskolások is – egy igazolványt igényelhetnek a román hatóságoktól. Ennek birtokában az érintettek könnyebb feltételek mellett léphetik át a határt, a román határrendőrség külön közlekedési sávot biztosít nekik. A belügyminisztériumnak a jogszabály hatályba lépésétől számított harminc napon belül kell kidolgoznia a törvény alkalmazási szabályait. Szabó Ödön korábban elmondta: a határ mentén dolgozók régi álma vált valóra ezzel az intézkedéssel, hiszen naponta vagy hetente akár több órát is el kellett tölteniük a határátkelőknél. A politikus kifejtette, hogy ez a probléma főleg a koronavírus-járvány idején jelentkezett, amikor korlátozták a román-magyar határon az átlépést.

Forrás: MTI; Fotó: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.