Pesti Srácok

Kásler Miklós: Mélyen elítélem a vírustagadó egészségügyi véleményformálókat

Kásler Miklós: Mélyen elítélem a vírustagadó egészségügyi véleményformálókat

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a közösségi oldalán csütörtökön a több ezer éves orvosi esküvel alátámasztva ítélte el nyilvánosan a koronavírus-tagadókat. A miniszter a Facebook-oldalán közzétett írásában hangsúlyozta: a járvány elleni küzdelemben eddig rendkívüli erőfeszítéseket tettek a magyarok. Kásler kiemelte: a legtöbb esetben anyagi érdekből nyilatkozó vírustagadók aláássák a védekezés sikerességét és emberéleteket veszélyeztetnek. A tárcavezető a hippokratészi orvosi eskü egyik legfontosabb gondolatával támasztotta alá érveit, amely szerint a beteg üdve a legfőbb törvény.

– írta a miniszter, aki azt is hangsúlyozta, hogy a magyar polgárok, a magyar nemzet hatalmas erőfeszítéseket tett a járvány első hullámának idején, hogy a koronavírus ne szabadulhasson el; ennek következtében hazánkban jóval kedvezőbben alakult a fertőzések száma, mint más európai országokban.

Sajnálattal jegyezte meg, hogy ez az eredményesség magában hordozta a vírus tagadóinak megjelenését is. Emiatt kihangsúlyozta: az emberek életének védelmére esküt tevők felelőssége és kötelessége most egyértelműen az, hogy a nyilvánosság figyelmét minden lehetséges módon a járvánnyal szembeni védekezés fontosságára irányítsák. Az orvosi esküre hivatkozva kitért arra is, hogy a hippokratészi eskü egyik, talán legfontosabb gondolata még az ókorban megfogalmazódott. Az eskü szövege tartalmazza azt a részt: Salus aegroti suprema lex esto (a beteg üdve a legfőbb törvény). Ez a mindent felülíró törvény pedig valamennyi egészségügyi dolgozót, orvost élete végéig kötelez. A megállapítást magára is érvényesnek tartotta a korábban orvosként dolgozó tárcavezető.

PestiSracok facebook image

Forrás: Facebook; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.