Pesti Srácok

Lukasenka akcióban: leváltotta a KGB és a nemzetbiztonsági tanács vezetőjét

Lukasenka akcióban: leváltotta a KGB és a nemzetbiztonsági tanács vezetőjét

Leváltotta a fehérorosz Állambiztonsági Bizottság (KGB) és a nemzetbiztonsági tanács vezetőjét Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök – számolt be csütörtökön a BelTA állami hírügynökség.

A KGB-t ezentúl Ivan Tertyelj irányítja, aki korábban az állami ellenőrzési bizottság élén állt. Valerij Vakulcsikot, a KGB leváltott vezetőjét az államfő a nemzetbiztonsági tanács titkárává nevezte ki a menesztett Andrej Ravkov helyett. Az állami ellenőrzési bizottság ügyvezetője Vaszil Geraszimov lett. A Reuters hírügynökség az anyagában kiemelte, hogy az államfő számára létfontosságú a biztonsági erők lojalitásának megőrzése, miközben megpróbál úrrá lenni azon a helyzeten, amely komoly kihívással fenyegeti 26 éve tartó hatalmát. Lukasenka a személyi változásokról szólva csütörtökön azt mondta, hogy Vakulcsik nyolc évig vezette a KGB-t, és eddig senki sem tudott ebben a tisztségben megmaradni még ennek az időtartamnak a feléig sem. Méltatta megbízhatóságát, szolgálatkészségét, elkötelezettségét az állam és a nép szolgálata iránt.

– hangsúlyozta az államfő.

PestiSracok facebook image

Az Interfax hírügynökség internetes oldalán emlékeztetett arra, hogy Lukasenka az augusztus 9-i elnökválasztás után tíz nappal Raman Haloucsankát nevezte ki kormányfőnek, míg a többi vezető tisztségviselő megőrizhette beosztását. A Reuters megjegyzi, hogy Vakulcsikra a fehérorosz biztonsági erők magatartása miatt terelődött a nyilvánosság figyelme, miután az ENSZ emberjogi szakértői kínzásokról, verésekről és rossz rendőrségi bánásmódról kaptak több száz jelentést. A minszki kormány azonban tagadta, hogy történtek volna visszaélések az őrizetbe vettek sérelmére. Azt állította, hogy a biztonsági erők arányosan léptek fel a tiltakozókkal szemben. A Vjaszna (Tavasz) jogvédő szervezet és a fehérorosz Helsinki Bizottság beadvánnyal fordult az ENSZ kínzás elleni bizottságához 47, a békés tiltakozó megmozduláson részt vett fehérorosz állampolgár nevében, kérve, hogy vizsgálják ki a tüntetők ellen alkalmazott kínzásokat - közölte csütörtök este a Vjaszna.

A beadvány szerint augusztus 9-től mind az előállítás, mind az őrizet idején a rendvédelmi szervek szándékosan okoztak erős fájdalmat, illetve fizikai és lelki szenvedést az érintett állampolgároknak.

– áll a jogvédők közleményében.

A kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmódok elleni egyezmény (CAT) betartásán őrködő ENSZ-bizottság tíz független szakértőből áll.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.