Pesti Srácok

Saját gondolata sincs a miskolci szivárványkoalíciónak, a város gazdasági programja is plágium

null

Plagizálással vádolja a Fidesz miskolci önkormányzati képviselőcsoportja a baloldali vezetésű városházát, szerintük összeollózták, "összelopták" a gazdasági programot; mindezt egy plágiumkutató szoftver segítségével derítették ki a helyi fideszes honatyák. Az ügy pikantériája, hogy a baloldali összeborulás a "Virágozzon Nagy-Miskolc" szlogennel kábította el az egykori acélvárosban élő szavazókat, és azt ígérték, munkájukat politikai csatározások helyett a szakértelem jegyében a helyi szürkeállományra építve fogják végezni. Ehhez képest olyan politikai ejtőernyősöket neveztek ki szakértőknek, akiknek még egy gazdasági programot sem sikerült összeállítaniuk saját kútfőből.

Soós Attila fideszes önkormányzati képviselő pénteki, miskolci sajtótájékoztatóján kijelentette: a program csaknem egyharmada plágium.

– fűzte hozzá. A fideszes politikus arra is rávilágított, hogy a város ötéves gazdasági programjában szinte egyetlen saját gondolat sem olvasható. Mint mondta, a közgyűlés legutóbbi ülésén a város ötéves gazdasági programjának több pontja "gyanús volt", ezeket több helyről szedte össze a város vezetése, saját gondolat jószerivel alig volt benne. Egy plágiumkutató szoftverre hivatkozva arról beszélt, hogy lopott anyagokból készült a program, ezt pedig nem tudják elfogadni. A kormánypárti politikus szerint mindazonáltal a legnagyobb gond a közgyűlés elé terjesztett gazdasági programmal az, hogy túl sok önálló gondolat nincs benne egy megyei jogú város gazdaságának fejlesztésére.

PestiSracok facebook image

Forrás: PS, MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.