Pesti Srácok

Sósavval tüntethették el VV Fanni holttestét

null

Váratlan fordulat lehet Novozánszki Fanni eltűnésének ügyében, a vádirat szerint ugyanis a lány holttestét mégsem a Dunába dobta feltételezett gyilkosa, hanem sósavval öntötte le, hogy eltüntesse. Mint arról korábban részletesen írtunk: a hatóságok B. Lászlót hallgatták ki az ügyben, ugyanis feltehetőleg ő volt az, aki utoljára látta Fannit élve; őt vádolják a lány meggyilkolásával is.

A vádirat szerint korábban azt feltételezték, hogy az elkövető a Dunába dobta a fiatal nő holttestét, most azonban annak is felmerült a lehetősége, hogy sósavval tüntették el Fanni földi maradványait, ez pedig a gyanúsított siófoki nyaralójában talált 25 liter sósav alapján merült fel – írja a Life.hu.

– mondta Fanni édesanyja a Blikknek, aki egy hetilapból értesült a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztályának legújabb álláspontjáról.

PestiSracok facebook image

Mint arról a PestiSrácok.hu beszámolt, B. László ellen októberben nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt emeltek vádat. A nyomozás adatai alapján a gyilkosság előtti időszakban a férfi sem állandó munkahellyel, sem rendszeres jövedelemmel nem rendelkezett, viszont költekező életmódja fenntartásához pénzre volt szüksége, ezért elhatározta, hogy megkísérel rövid úton pénzt szerezni VV Fannitól. A terhelt hosszas próbálkozást követően 2017. november 20-ára beszélt meg egy találkozót a sértettel. Az ügyészség szerint, amikor Novozánszki Fanni az esti órákban beengedte a férfit budapesti otthonába, a vádlott a lakásban lévő értékek megszerzése érdekében bántalmazta, aminek következtében a nő vérző sérülést szenvedett és magatehetetlen állapotba került. B. László a lakásban több értéktárgyat magához vett, eltette a nő okmányait, illetve olyan dolgokat, amelyekkel a sértett elutazásának látszatát keltette. A férfi ezután a lakáshoz tartozó mélygarázsba parkolt, majd a még mindig magatehetetlen állapotban lévő sértettet kézben levitte az autóhoz, annak hátsó ülésére tette, és elhajtott a Budapest XIII. kerület, Cserhalom utcáról nyíló, a Rákos-patak mellett húzódó elhagyatott szervizúthoz – közölte a főügyész. Itt a férfi a korábbi bántalmazás következtében addigra már életét vesztett sértett holttestét összekötözte és a gépkocsi csomagtartójába helyezte. A vádlott a járművel Siófokra utazott, majd a holttesttel másnap a szalkszentmártoni bányatavakon keresztül a Duna bal partján lévő elhagyatott, használaton kívüli régi kompátkelőhöz hajtott, ahol a testet a Dunába dobta, majd később az áldozat lakásából további értékeket hozott el.

Forrás: Life.hu; Fotó: PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.