Pesti Srácok

Szaúdi légitámadás ért több célpontot a jemeni fővárosban

Szaúdi légitámadás ért több célpontot a jemeni fővárosban

Szaúd-Arábia légitámadást hajtott végre vasárnap reggel a jemeni fővárosban, Szanaában az Iránnal szövetséges húszi lázadók állásai ellen – jelentette a szaúdi tulajdonban lévő dubaji al-Arabíja hírtévé.

A vadászgépek egyéb célpontok mellett katonai barakkokat támadtak, és megsemmisítettek négy drónt az ad-Delmi légibázison, Szanaától északra. Már szombaton is két helyet ért légitámadás a jemeni fővárosban. A légitámadások azután újultak ki, hogy a húszik csütörtökön azt állították, rakétákkal és drónokkal támadtak célpontokat a szaúdi fővárosban, Rijádban. Szaúd-Arábia nem erősítette meg a légicsapások hírét; annyit közöltek csupán, hogy az ország légvédelmének sikerült megsemmisíteni több a királyság területe felé tartó rakétát és drónt.

Az elmúlt egy évben jobbára nyugalom honolt Szanaaában, miután Szaúd-Arábia 2019 szeptemberében közvetítőkön keresztül tárgyalásokat kezdett a húszi mozgalommal. A felkelők 2014-ben foglalták el a jemeni fővárost és jelentős területeket a Szaúd-Arábiával szomszédos arab országban, és elmozdították a hatalomból az Abed-Rabbo Manszúr Hádi vezette, Rijád támogatását élvező kormányt. A 2015 óta tartó fegyveres konfliktusban becslések szerint eddig 100 ezer ember halt meg, és az ENSZ értékelése szerint a világ legsúlyosabb humanitárius katasztrófája alakult ki Jemenben.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/EPA/Jahja Arhab

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.