Pesti Srácok

Szeptember végéig viszik az SZFE ügyeit a lemondott vezetők

Szeptember végéig viszik az SZFE ügyeit a lemondott vezetők

Az SZFE vezetősége és a szenátus is lemondott szeptember elsejei hatállyal tisztségéről, attól a naptól az intézmény fenntartója a Színház- és Filmművészetért Alapítvány, a kuratórium elnöke pedig Vidnyánszky Attila. A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) nemrég lemondott vezetői továbbra is azon vannak, hogy az oktatás meginduljon és zavartalan legyen – közölték az érintettek szerdai budapesti sajtótájékoztatójukon. Alföldi Róbert párbeszédet sürget, de közben páros lábbal száll bele a tolerancia jegyében a szerinte kevésbé tehetségesekbe, akik most a kormány kegyeit keresik.

Portálunk már hírt adott arról, hogy az SZFE három lemondott vezetője, Upor László rektorhelyettes, Bagossy László, a Színházművészeti Intézet vezetője és Németh Gábor rektori tanácsadó szerdán megbeszélést folytatott Vidnyánszky Attilával, Lajos Tamás kuratóriumi taggal és több munkatársukkal. Upor László azt mondta, a megbeszélésen mindhárman ígéretet tettek arra, hogy szeptember végéig viszik tovább az intézmény ügyeit az egyetem működőképességének és az oktatás fenntartásának az érdekében. Hozzátette: a kuratórium és a lemondott vezetők álláspontja az elmúlt hetek és hónapok eseményeit illetően továbbra is távol áll egymástól, nem sikerült a véleményeket közelíteniük. Bagossy László azt mondta, hogy a megbeszélésen sok esetben a demokráciafelfogás körül forgott a vita.

– mondta, hozzátéve, hogy az alapdokumentumok körüli vita sem tud egyelőre elmozdulni a holtpontról. Mint mondta, törekednek az oktatás fenntartására, de a körülmények folyamatosan változnak, az oktatáshoz pedig a tanárokon túl a diákokra is szükség van. Megjegyezte, hogy problémát okoz a folyamatosan lemorzsolódó tanári kar pótlása is. Németh Gábor elmondta: számára egyértelművé vált, hogy mást értenek a kuratórium tagjai a változás alatt. A kuratórium véleménye szerint az egyetemen az elmúlt 30 évben nem változott semmi.

PestiSracok facebook image

– mondta. Véleménye szerint az, hogy nem garantált az egyetem autonómiája, ideológiai változást próbál előkészíteni.

Nyílt levélben, barátjaként szólította meg Rátóti Zoltánt, a Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumi tagját Alföldi Róbert, reagálva arra a közleményre, amit tegnap adott ki a testület. Ebben a Vidnyánszky Attila vezette kuratórium hangsúlyozza elfogadhatatlan és felelőtlen az SZFE vezetőinek lemondása. A nyilatkozat rögzíti azt is, hogy

Az ügyben nyílt levél formájában Alföldi Róbert is véleményt formált. A balliberális színházi szakember szerint a kuratórium tagjai nem értik, mi történik a napokban, mi az, amiért a fiatalok tüntetni kezdtek, és miért mondott fel a vezetés. Alföldi azt is leszögezi, hogy a meg nem értés oka az eltérő kulturális közeg.

– írja Alföldi, aki szerint elégtételvétel zajlik azok részéről, akik korábban elnyomottnak érezhették magukat, majd a tolerancia jegyében kevésbé tehetségesekről beszélt.

– tette fel a kérdést. Alföldi Róbert párbeszédre hív fel és felszólítja levele címzettjét, Rátóti Zoltánt, hogy ne hagyja, hogy megalázzák azokat a mestereket, akik a napokban felálltak.

– kérte. Miközben Alföldi párbeszédet követel és teljes mellszélességgel védi azokat, akik felálltak, megfeledkezik arról, hogy Vidnyánszky Attila arról számolt be a nyilvánosságnak, hogy mindent megtettek az együttműködés érdekében, az SZFE vezetése azonban elzárkózott a valódi párbeszédtől. Portálunk már beszámolt róla, hogy szerda délután végre egyeztetés történt Vidnyánszky Attila és az egyetem vezetői között.

Forrás: MTI, index.hu, Facebook; Fotó: képernyőfelvétel

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.