Pesti Srácok

Szijjártó: A gazdaságot is védik a rendkívüli intézkedések

null

A kormány rendkívüli intézkedései az emberek egészsége mellett a gazdaságot is védik a koronavírustól – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Kiskunfélegyházán, ahol versenyképesség-növelő támogatási okiratot adott át.

Szijjártó Péter a járvány kiújulása miatt elkerülhetetlennek nevezte a korlátozásokat.

– hangsúlyozta. A miniszter megerősítette, hogy a kormány továbbra sem a munkanélküliség következményeit, hanem az elkerülését akarja finanszírozni. A fejlesztéseket ugyanakkor nemcsak a foglalkoztatás fenntartása miatt nevezte fontosnak. A magyar vállalatok – mint mondta – a nemzetközi piacokon is versenyelőnyt szerezhetnek. Szijjártó Péter a rendezvényen a Félegyházi Pékség Kft.-nek nyújtott át támogatási okiratot.

PestiSracok facebook image

– indokolta a tárcavezető a 282 millió forintos állami támogatást. Hozzátette, hogy a Félegyházi Pékség Kft. 100 kilométernél nagyobb távolságra is szállíthat az új technológia birtokában, így más országok piacaiból is részesedhet. Szijjártó Péter üdvözölte, hogy országszerte 140 élelmiszeripari cég jutott versenyképesség-növelő támogatáshoz, míg Bács-Kiskun megyéből összesen 42 vállalat jelentett be beruházást.

– tette hozzá. A miniszter az ottani vállalatok teljesítményét méltatva megjegyezte, hogy a megyében 2010 óta a négyszeresére bővült az ipari termelés, a munkanélküliség pedig csaknem a felére esett vissza.

A Félegyházi Pékség Kft. 2018-ban 8 milliárd forintot meghaladó nettó árbevételt ért el a cégadatok szerint, adózott eredménye 533 millió forint volt, csaknem 200 millió forinttal haladva meg az előző év nyereségét.

Forrás: MTI

Ajánljuk még