Pesti Srácok

Több ezren tüntettek Pakisztánban a Charlie Hebdo Mohamed-karikatúrái ellen

null

Több ezren tüntettek pénteken Pakisztánban az ellen, hogy a Charlie Hebdo című francia szatirikus lap ismét publikálta a Mohamed prófétából gúnyt űző karikatúrákat. Az iszlámábádi kormány élesen bírálta a francia lap döntését, Irán pedig provokációnak nevezte a gúnyrajzokat, amelyeket a 2015-ös párizsi terrortámadások segítőinek szerdán kezdődött perével egyidejűleg tett ismét közzé a Charlie Hebdo.

– hangoztatta Mohammad Anszári, a kelet-pakisztáni Lahor városában tartott megmozdulások egyik résztvevője. A tiltakozóakciókat a Tahrik-i-Labbaik (TLP) radikális iszlamista párt vezeti, amely már korábban is képes volt nagyszabású és gyakran erőszakba torkolló tüntetéseket szervezni istenkáromlás állítólagos esetei miatt.

Az iszlám ugyanis tiltja, hogy a prófétákról ábrázolást készítsenek. A vallás megsértése pedig akár halálbüntetéssel is végződhet az istenkáromlásra vonatkozó szigorú pakisztáni törvények értelmében.

PestiSracok facebook image

Sah Mahmúd Kuresi pakisztáni külügyminiszter még a tüntetések előtt azt írta Twitter-oldalán, hogy a Mohamed-karikatúrák célja megsérteni a muszlimok milliárdjainak érzelmeit. Irán szintén sértésnek minősítette az első alkalommal egy dán lapban megjelent gúnyrajzokat a világ muszlimjai számára. A teheráni külügyminisztérium csütörtöki esti állásfoglalásában leszögezte: „teljességgel elfogadhatatlan” Mohamed és más próféták tiszteletlen ábrázolása.

Szerdán Párizsban kezdődött meg a 2015 januárjában elkövetett véres dzsihadista támadásokkal összefüggésbe hozható vádlottak pere. Tizennégy ember áll bíróság előtt, akiket különböző mértékben gyanúsítannak azzal, hogy logisztikai támogatást nyújtottak annak a három elkövetőnek, aki néhány nap leforgása alatt tizenhét embert gyilkolt meg. A Charlie Hebdo szatirikus hetilap párizsi szerkesztőségében tizenkét embert öltek meg, és tizenegyet megsebesítettek. Agyonlőttek továbbá egy rendőrt, majd egy kóser élelmiszerboltban zsidó túszokat ejtettek, és közülük négyet megöltek.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Bilaval Arbab

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.