Pesti Srácok

Újabb támogatást kapnak a hazai termelők

null

Az egész évben folyamatos, biztonságos primőrkínálat biztosítása érdekében a kertészeti ágazat az eddigi támogatások mellett 30 milliárd forintos keretösszegű további fejlesztési forrásra számíthat – jelentette be az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára Szentesen, a IX. Magyar Paprika Napja szakmai rendezvényen a szaktárca pénteki közleménye szerint.

Feldman Zsolt előadásában felhívta a figyelmet arra, hogy október 19-én megnyílik egy új, kertészeti üzemek korszerűsítésére kiírt pályázat, amely új építésű üveg- és fóliaházak létesítésére, meglévők bővítésére és korszerűsítésére, de hűtőházak, zöldségtárolók létesítésére és korszerűsítésére, valamint az áru kereskedelmi forgalmazásra történő előkészítését szolgáló technológiák beszerzésére is fordítható. A forrásra mezőgazdasági termelők és meglévő termelői szerveződések egyaránt pályázhatnak. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az egy pályázó által elnyerhető összeg maximum 2 milliárd forint lehet, a támogatási intenzitás pedig 50 százalék. A 2014-2020 közötti Vidékfejlesztési program (VP) eddigi pályázataira és odaítélt támogatásaira kitérve Feldman Zsolt elmondta: a kertészeti ágazatot érintően 5 ezer projektet támogatnak, amelyekre összesen 108 milliárd forintot ítéltek meg. Az igényelt források negyede, 25 milliárd forint kapcsolódik valamilyen formában a hajtatásos zöldségtermesztéshez. Eddig mintegy 55 hektár korszerű üvegház épült meg és további 25 hektárnyi létesül e kormányzati támogatás segítségével, sok esetben a régi, elavult növényházakat kiváltva. A mezőgazdasági vállalkozások beruházásait ezenkívül 80 százalékos kamattámogatással segítik, amely program keretében eddig 57 milliárd forint értékű beruházási hitelhez nyújtottak támogatást – írta az AM.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.