Pesti Srácok

Varga Mihály: Az EU-tagállamok adóügyi szuverenitását tiszteletben kell tartani

null

A helyreállítási alap a magyar álláspont szerint olyan új uniós saját forrás, amelynek több feltételt is ki kell elégítenie, például nem róhat további terhet a nemzeti költségvetésekre, és tiszteletben kell tartania a tagállamok adóügyi szuverenitását – hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken, Varsóban, a visegrádi csoport (V4) illetékes tárcavezetőinek találkozóját követő sajtóértekezleten.

– mondta Varga Mihály. Ismertette: a találkozón a miniszterek nyilatkozatot fogadtak el a regionális együttműködés folytatásáról többek között a digitális piac terén és a pénzmosás elleni harcban.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá a pénzügyminiszter. A visegrádi országok együttműködését a miniszter az európai politika jelentős tényezőjének nevezte. Ez szerinte annak is köszönhető, hogy a térség az utóbbi években "Európa gazdasági motorjává vált". Az adóadminisztrációs együttműködés Varga Mihály szerint támogathatja az adócsalások elleni közös fellépést.

– tette hozzá.

– emelte ki Varga Mihály.

– mondta a miniszter. A házigazda szerepét betöltő Tadeusz Koscinski lengyel pénzügyminiszter újságírói kérdésre válaszolva megerősítette: Lengyelország ellenzi az uniós források felhasználásnak jogállamisághoz kötését. Varga Mihály rámutatott: e vonatkozásban az Európai Tanács korábban már a magyar és a lengyel álláspontnak megfelelő döntést hozott.

– húzta alá. A lengyel pénzügyminiszter ugyancsak fontosnak nevezte az adócsalás, a pénzmosás elleni küzdelemben a nemzetközi együttműködést. Utalt arra, hogy a V4-országok egyikében kaphatna székhelyet a pénzmosás elleni uniós fellépést szolgáló új felügyeleti szervezet.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még