Pesti Srácok

Vidnyánszky Attila: Egyetértés van abban, hogy az oktatásnak el kell indulnia

Vidnyánszky Attila: Egyetértés van abban, hogy az oktatásnak el kell indulnia

Egyetértés van a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) lemondott vezetése és az intézményt fenntartó Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriuma között abban, hogy az oktatásnak hétfőn el kell indulnia – jelentette ki Vidnyánszky Attila, a kuratórium elnöke szerdán, az M5 Híradónak nyilatkozva.

Mint elhangzott, Upor László, az egyetem szeptember elsejei hatállyal lemondott rektorhelyettese és Vidnyánszky Attila szerdán folytatott megbeszélést. Korábban az egyetem lemondott vezetői is arról beszéltek: továbbra is azon vannak, hogy az oktatás meginduljon és zavartalan legyen. Vidnyánszky Attila elmondta: sok mindenben nem értenek egyet, sok dolgot másként látnak, de – mint hangsúlyozta – abban egyetértettek, hogy a jövő héten el kell indulnia az oktatásnak, és a helyzethez képest zökkenőmentesen történnének az órák. Az M5 Híradóban elhangzott, hogy Vidnyánszky Attila a diákokkal is szívesen találkozna, ajtaja nyitva áll előttük.

Szerda este a Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriuma közleményt juttatott el az MTI-hez, amelyben örömmel nyugtázzák, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) vezetői elfogadták a meghívást a mai egyeztetésre, és ezzel párbeszéd indult a fenntartó és az egyetem között. Mint írják, a találkozón egyértelművé vált, hogy az egyetemi vezetők szeptemberben ellátják vezetői feladataikat, biztosítják az oktatás megkezdését, az épületek üzemeltetését, és gondoskodnak az intézmény törvény szerinti működéséről. A kuratórium megerősítette, hogy az egyetem valamennyi oktatója folytathatja munkáját, az osztályvezetők személyében sem lesz változás. A közlemény arra is kitér, hogy szerdán aláírta új szerződését, így folytatja munkáját az SZFE eddigi kancellárja, Vonderviszt Lajos.

PestiSracok facebook image

– tartalmazza a közlemény.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."