Pesti Srácok

Az örmény kormányfő szerint Örményország történetének döntő pillanatához érkezett

Az örmény kormányfő szerint Örményország történetének döntő pillanatához érkezett

Örményország történetének talán legdöntőbb pillanatával néz szembe – jelentette ki szombaton sugárzott televíziós beszédében Nikol Pasinján örmény kormányfő, a Hegyi-Karabahban egy hete kiújult fegyveres konfliktusra utalva. Közben Ilham Aliyev azeri elnök egy interjúban Jerevánt tette felelőssé a konfliktus kiéleződéséért.

Pasinján az örmény a nemzethez intézett üzenetében példátlan léptékűnek nevezte a Hegyi-Karabahban zajló hadműveleteket.

– hangoztatta az egyetlen ország által sem elismert hegyi-karabahi "állam" hivatalos nevét használva.

PestiSracok facebook image

– mondta. Hozzátette, hogy értesüléseik szerint a harcokban 150 magas rangú török katonai tanácsadó vesz részt különböző parancsnoki posztokon.

– mondta Pasinján. Ilham Aliyev azeri elnök az Al-Jazeera arab hírtelevíziónak adott interjúban viszont egyértelműen Örményországot tette felelőssé a harcok kiújulásáért.

– szögezte le az azeri elnök. Aliyev szerint álhír, "fake news", hogy külföldi katonák harcolnának az azeri oldalon, ahogy az sem igaz, hogy török vadászgép lőtt le egy örmény harci repülőt.

– vélekedett az azeri elnök, egyúttal felszólítva Jerevánt, hogy mutassa be a bizonyítékokat, ha ennek ellenkezőjét állítja.

– hangsúlyozta Ilham Aliyev, hozzátéve:

Az Azerbajdzsánt támogató Törökország elnöke, Recep Tayyip Erdogan szombaton kijelentette, hogy Ankara az "elnyomottakat" támogatja a Kaukázusban. Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter a La Stampa című olasz lapnak adott nyilatkozatában arra az álláspontra helyezkedett, hogy a "felületes" tűzszüneti felszólítások ezúttal hasztalanok lesznek. Az Örményországgal és Azerbajdzsánnal is határos Irán szombaton Bakut és Jerevánt is figyelmeztette, hogy óvakodjanak attól, hogy a konfliktus Irán területére is átterjedjen, miután a határ mentén több iráni faluba is aknagránátok csapódtak be.

– tudatta közlemény útján a teheráni külügyminisztérium. Szombaton a jereváni kormány arról számolt be, hogy a hegyi-karabahi szakadár erők újabb 51 katonája esett el a harcokban. Ezzel a két oldal által jelentett halálos áldozatok száma 242-re emelkedett. Köztük van 14 örmény és 19 azeri civil is, de Baku a katonai veszteségeiről semmilyen adatot nem közöl, így csak részleges adatokat lehet tudni. Az örmény fél szerint legalább háromezer azeri katonával végeztek, míg az azeri fél arról számolt be, hogy legalább 2300 örmény katona vesztette életét az elmúlt napok összecsapásaiban. Az örmény kormány nem sokkal azt követően tette közzé a meghalt katonák névsorát, hogy Hegyi-Karabah elnöke bejelentette, hogy megkezdődött a térségért vívott végső ütközet, majd ő maga is elindult harcolni a frontra.

Hegyi-Karabahban hetedik napja harcolnak a helyi szeparatista erők Örményország támogatásával az azerbajdzsáni katonákkal. A többségében örmények lakta, körülbelül 145 ezres népességű Hegyi-Karabah hovatartozása 1988. február óta nyílt vita tárgya Baku és Jereván között. A hivatalosan Azerbajdzsánhoz tartozó terület az 1992-1994-ben, Örményország támogatásával vívott háború eredményeként szakadt el, amelyben 30 ezer ember veszítette életét, és százezrek kényszerültek menekülésre. A tartomány parlamentje 1996-ban kikiáltotta Hegyi-Karabah függetlenségét, de ezt egyetlen ország, még Örményország sem ismerte el. Azerbajdzsán továbbra is saját területének tekinti a hegyi-karabahi enklávét, ahogy lényegében Örményország is. Az 1994 óta érvényes fegyvernyugvást mindkét oldalon rendszeresen megsértették.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.