Pesti Srácok

A kutatások szerint nem hatásos a vérplazmakezelés a koronavírussal szemben

A kutatások szerint nem hatásos a vérplazmakezelés a koronavírussal szemben

Nem hatásos a lábadozó betegek ellenanyagban gazdag vérplazmája a Covid-19 kezelésében – derül ki egy Indiában végzett kutatás pénteken ismertetett eredményéből.

A British Medical Journal című orvosi szaklapban megjelent tanulmány szerint a lábadozók vérplazmája nem csökkenti a halálozási arányt és a betegség súlyosra fordulását sem sikerült vele megakadályozni. Donald Trump amerikai elnök augusztusban történelmi áttörésnek nevezte a vérplazmás kezelést, ám a közel négyszáz Covid-19-es beteg bevonásával végzett esettanulmány ezt nem látszik alátámasztani. A kezelés sürgősségi alkalmazását az Egyesült Államok és India is engedélyezte.

– állapította meg Simon Clarke, a readingi egyetem mikrobiológus szakértője.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá Clarke. A kísérletet négyszázhatvannégy, közepesen súlyos tüneteket mutató Covid-19-es beteggel végezték, akiket két csoportra osztottak. Az egyik csoport vérplazmát és szabványos orvosi ellátást kapott, míg a kontrollcsoport nem kapott plazmát, csak hagyományos ellátást. Hét nap után a plazmával kezelt betegek egyes tünetei enyhültek, és az ellenanyagok nagyobb arányban semmisítették meg a vírust a szervezetükben, de a huszonnyolc nappal később a két csoportban nem volt különbség a halálozási arány és betegség súlyosbodása között.

– vélekedett Ian Jones, a readingi egyetem virológusa, aki szerint a vérplazmás kezelés akkor lehet hatásos, ha valaki a megfertőződést követően nagyon rövid időn belül megkapja, ezért azt javasolta, hogy olyanokon végezzenek vérplazmás kezelési kísérleteket, akiket frissen diagnosztizáltak a fertőzéssel. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy továbbra is az a legbiztosabb, ha az emberek védekeznek a fertőzés ellen, és nem kapják el a vírust.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.