Pesti Srácok

A szakdolgozók béremelésével kezdte az egészségügyi bérek rendezését a kormány

A szakdolgozók béremelésével kezdte az egészségügyi bérek rendezését a kormány

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara állásfoglalására reagálva az Emberi Erőforrások Minisztériuma kijelentette: a kormány az elmúlt hat évben olyan jelentős lépéseket tett az egészségügyi szakdolgozók anyagi megbecsüléséért, amire azt megelőzően még nem volt példa.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) hétfőn a kamara honlapján közzétett közleményben azt írta: az orvosi bérek emeléséhez illeszkedő és nagyságrendű bérrendezést tart szükségesnek a szakdolgozóknál is. Úgy fogalmaztak, a koronavírus-fertőzöttek számának jelentős emelkedése miatt egyre nagyobb fizikai és pszichés terhelés nehezedik kollégáikra, ami már veszélyezteti a beteg- és a dolgozói biztonságot.

A MESZK állásfoglalására az EMMI a következőképpen reagált: a kormány az elmúlt hat évben olyan jelentős lépéseket tett az egészségügyi szakdolgozók anyagi megbecsüléséért, amire azt megelőzően még nem volt példa. A 2018-ban indított béremelési programnak köszönhetően négy lépcsőben, összességében hetvenkét százalékkal emelkedik 2022-ig az egészségügyi szakdolgozók fizetése. A kormány 2019-ben nyolcszázalékos előrehozott szakdolgozói béremelést hajtott végre, amelybe már a védőnők is bekerültek. A közleményben emlékeztettek arra, hogy az idén januári, további tizennégy százalékos fizetésemelésben már megközelítőleg nyolcvanegyezer szakdolgozó és körülbelül négyezer védőnő részesült. Idén novemberben további húsz százalékkal emelkedik az ápolók és az egészségügyi szakdolgozók fizetése, 2022 januárjától pedig újabb, harminc százalékos béremelésben részesülnek, így 2022-re egy ápoló átlagosan a két és félszeresét fogja keresni annak, mint amennyit 2016 előtt keresett – jegyezték meg.

Az Emmi a kormány kiemelt céljának nevezte, hogy minden egészségügyi dolgozónak kiszámíthatóbb megélhetési és előmeneteli lehetőséget biztosítson, ezzel is megköszönve helytállásukat, azt, amit a koronavírus terjedésének megakadályozásáért és a magyar emberek egészségének védelméért tesznek

PestiSracok facebook image

– áll közleményükben.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.